Az iPone és az iPad nyomonköveti, hogy merre járunk
Biztonsági kutatók felfedezése szerint az Apple cég iOS4 szoftvert futtató készülékei titokban eltárolják felhasználóik földrajzi pozícióit - adta hírül a nonstopmobil.hu. A kutatók úgy vélik, a fő gondot az okozza, hogy ezt a funkciót nem lehet letiltani, és a készülékek egy titkosíthatatlan állományban tárolják az adatokat, így ahhoz illetéktelenek is hozzáférhetnek.
A két adatbányászattal foglalkozó kutató, Alasdair Allan és Pete Warden szerint az iOS4 platformmal ellátott iPhone és 3G-s iPad készülékek naponta száz alkalommal az elérhető mobiltornyok alapján rögzítik az eszközök pontos pozícióját. Az adatokat szélességi és hosszúsági körök alapján egyértelműen meghatározva tárolják és időbélyegzővel látják el.
Alasdair Allan és Pete Warden szerint ezen fájlba idővel több ezernyi bejegyzés is felhalmozódhat, így könnyen azonosítható, hogy az eszköz tulajdonosa merre járt korábban - írja a nonstopmobil.hu.
A kutatók elmondása alapján nincs ok pánikra, mert egyelőre ezen adatokat senki nem használja fel. Aggodalomra az adhat okot, hogy az iOS4 ezeket az adatokat egy titkosíthatatlan állományban tárolja, amelyhez rendkívüli esetben bárki hozzáférhet. Pete Warden az adattárolás bizonyítására kifejlesztett egy szoftvert, amellyel az iPhone tulajdonosok megnézhetik, hogy pontosan milyen geolokációs adatokat tárol róluk a telefonjuk. A szakértők tanácsa szerint emellett érdemes bekapcsolni az iTunes szoftverben a titkosított backup-funkciót, hogy így is elejét vegyük az adatszivárgásnak.
Az ügyben az Apple még nem szólalt meg. Így nem lehet tudni, hogy miért gyűjt adatokat az iPhone- és iPad-felhasználókról titokban, illetve hogy miért ilyen módon tárolja az érzékeny információkat.
Kapcsolódó cikkek
- Több, mint dupla-annyi iPhone-t adtak el az első negyedévben, mint tavaly ilyenkor
- Globális iPhone - világutazóknak
- Az iGO primo navigációs alkalmazás már letölthető az Apple AppStore-ból
- Készítsünk panoráma-képet iPhone-nal!
- Crackle: iPhone-, iPad-alkalmazás ingyenes filmek letöltéséhez
- Az Apple bíróságon akarja megállítani az iPad, iPhone másolását
- iPhone tok sörnyitóval
- Egy erős dupla
- Alkalmazások alkalmazása: mindent egy csapásra
- Zapd: Weboldal-készítés iPhone-ról
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.