Hatmillió eurós segítség Japánnak a Siemenstől és dolgozóitól
A Siemens AG és munkatársai világszerte, így Magyarországon is összefogtak a Japánban történt természeti katasztrófa áldozatainak megsegítésére. A vállalat nemzetközi adománygyűjtő akciót indított munkatársai körében, aminek eredményeként 45 országban kétmillió eurót adtak össze a dolgozók. Ezt az összeget a vállalat megduplázta, így összesen négymillió euró pénzadomány gyűlt össze a nemes célra. Ezen túlmenően a Siemens kétmillió euró értékben természetbeni adományokat nyújtott azonnali segélyként.
A Siemens 2011. március 16-án hirdette meg dolgozói körében a konszern egészére kiterjedő segélyakcióját. A nemzetközi segélyszervezeteknél külön e célra megnyitott adományszámlákra már az első tíz napban több mint egymillió euró folyt be.
A Siemens vállalta, hogy április 15-ig minden beérkező eurót még egy euróval egészít ki. A vállalat ezenkívül természetbeni adományok – például mobil ultrahangkészülékek és laborberendezések – formájában is segítséget nyújtott a helyszíni orvosi ellátáshoz Japánban.
Kapcsolódó cikkek
- A kiberbűnözők hasznot húznak a tragédiákból
- Egyesülnek a magyarországi Siemens vállalatok
- Az OKI helyzete a földrengés után
- Az iPhone 5 is késhet a japán természeti katasztrófa miatt
- Nem csak a japán IT cégek számolják a veszteségeiket, az Apple-nek is sok milliárdjába van a földrengés
- Japán: a Google segít megtalálni a katasztrófák során eltűnt embereket
- Japán - Az Infineon nem számít komoly üzleti következményekre
- Japán - Világszerte zavarok keletkezhetnek az elektronikai iparban
- Robotkígyó segíti a mentést Japánban
- Amerikából az AT&T hálózatán március 31-ig ingyen lehet telefonálni Japánba
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.