A Windows csak frissen jó
Az ESET megbízásából készült piackutatás az operációs rendszerek frissítését vizsgálta a magyar internetezők körében. Az eredmények szerint a felhasználók 27%-a, azaz körülbelül 1,2 millió magyar internetező nem szokta frissíteni a Windows-át.
A nők 20%-a nyilatkozott úgy, hogy azért nem törődik a frissítésekkel, mert nem ért a kérdéshez, míg a férfiak közül a legtöbben (8%) azért nem telepítik a javításokat, mert nem érdekli őket a dolog.
„A válaszadók közül a legtöbben nincsenek tisztában azzal, hogy az operációs rendszerekben előfordulhatnak olyan lyukak, sérülékenységek, melyek segítségével a kártevők készítői kijátszhatják a biztonsági programok védelmét” - emeli ki Kiss Zoltán Gergő vírusvédelmi tanácsadó. A szakember hangsúlyozza, hogy a vírusirtók akkor nyújtanak megfelelő védelmet, ha a felhasználók az operációs rendszerek frissítéseit is telepítik.
A Windows biztonsági hibáját kihasználó kártevőkre példa a magyarországi vírus toplistát régóta vezető Conficker féreg. A kártevő egy olyan sérülékenységen keresztül fertőz meg ma is havonta több tízezer számítógépet az országban, melyre 2008 októbere óta létezik javítás. A szakember szerint a felhasználóknak meg kell érteniük, hogy a védelem hatékonyságát csökkenti, ha az operációs rendszer és az egyéb gyakran használt szoftverek biztonsági frissítései nincsenek telepítve. „A szoftvergyártók az elmúlt években rengeteget tettek azért, hogy a szükséges frissítések automatikusan települjenek a számítógépekre, de ez sajnos csak akkor igaz, ha a felhasználó nem akadályozza meg a frissítés folyamatát” - teszi hozzá Kiss Zoltán Gergő, aki szerint sokszor azok az internetezők kapcsolják ki a frissítéseket, akik még mindig a Windows egy régebbi, feltört verzióját használják.
A kutatásról
Az ESET magyarországi képviseletének megbízásából 2011 márciusában, az NRC által végzett piackutatás a magyar internetezők viselkedését vizsgálta online kérdőíves felmérés segítségével, többszörösen rétegzett, véletlen mintavétellel. A minta reprezentatív a 18-69 év közötti, legalább heti rendszerességgel internetezőkre nem, korcsoport, végzettség és lakóhelytípus szerint.
Kapcsolódó cikkek
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.