Tábla-gép vásár az Amazonon: ez csak az előjáték?
Néhány napja teljesen új műfaj tűnt fel. A portál kiemelt részén tablet-eket kínálnak. Samsung, Motorola, és a nálunk is jól ismert Samsung Galaxy TAB gusztusos fotói váltogatják egymást. Más kérdés, hogy a szegény magyar, ha rákattint valamelyik portékára, ugyan kap tájékoztatást, de vastag piros betűvel rögtön jelzik: az én nyilvántartott lokációmra nem szállítanak ezekből a kívánatos darabokból. Pedig megérné a hazai vásárlónak, mert még némi vámot és szállítási költséget is számolva, ugyancsak borsos összeg lehetne megtakarítható a magyar bolti árakhoz viszonyítva.
A tabletek megjelenése azért meglepő, mert ezek a szerkezetek a Kindle e-könyv-olvasóval teljesen ellentétes logikára épülnek. Míg a Kindle dedikált olvasó-eszköz, a tábla-gép inkább média-doboz és kommunikációs felület. Szembetűnő technikai különbség a kijelző is: a Kindle eInk kijelzővel fekete-fehérben dolgozik, míg a tablet a monitornál vagy a Note-bookoknál megszokott elektronikus képernyőt használja.
Eddig éppen azzal érvelt az Amazon, hogy a könyvszerűség élményét kívánja nyújtani, ezért az olvasás jövőjét nem a multimédiás megoldásokban keresi. A jelek szerint most változott a menedzsment álláspontja, mégis elismerik a tabletet is olvasó-eszköznek.
További újdonság – bár erről csak közvetetten hallani, a cég nem nyilatkozik – hogy az Amazon megbízást adott egy saját márkájú tábla-gép legyártására közel egymillió darabos nagyságrendben. A forgalmazás megkezdését - magyar és angol nyelvű beszámolók szerint - 2011. év második felére tervezik.
Sokan azzal számolnak, ha az Amazon tablet piacra kerül, a vezetés kénytelen lesz a Kindle árát drasztikusan csökkenteni. Ez a lépés kiszámíthatatlan következményekkel járna a jelenlegi e-book kultúra cselekvési területein. Megeshet, hogy a könyv karanténba kerül. Az írott szövegre olcsó, akár eldobható bakelit-kütyüket árulnak majd a trafikokban, a trendi gépekre multimédiás tartalmakat küldenek, text csak kísérő-momentumként fordulhat elő.
Még nincsenek konkrétumok az Amazon tabletről, de ha piacra kerül, sok minden megváltozik az e-könyves világban.
Továbbiak: www.konyvkonnektor.hu
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Archos Child Pad: kedvező árú tablet gyerekeknek
- Egy hét múlva debütál az iPad 3
- ASUS Transformer Pad Infinity és Transformer Pad 300 sorozat az MWC 2012-n
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Fujitsu STYLISTIC M532 Android táblagép: munka és szórakozás
- Bemutatkozott a tízhüvelykes Galaxy Tab 2
- Android Ice Cream Sandwich 7 hüvelyken: ViewSonic ViewPad G70
- E-kölcsönzés: új szolgáltatás a Goethe Intézetnél
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.