Dinamizálódik a humánügyviteli szoftverek terén három-milliárdosra nőtt Nexon

Vértes János Andor, 2011. május 17. 16:07

A Nexon, amely a hazai piacon az egyik legrégibb, s a humán ügyvitel terén tradicionálisnak mondható informatikai cég, 2011-ben a megújulást, a dinamizálódást tűzte zászlajára, amit önálló kutatás-fejlesztési igazgatóság létrehozásával, a rendszereik folyamatos megújításával és a fókuszba állított célok fontossági sorrendjének átrendezésével bizonyítanak az ügyfeleik és a nagyközönség számára is.

A Nexon 22 éve alakult, de a csapat első bérszámfejtési rendszere már a nyolcvanas évek középén kész volt, akkor, amikor a "cloud-computing" szót ugyan még senki sem ismerte, ám arra még mindenki emlékezett, hogy bizonyos informatikai folyamatok nem is olyan régen egy nagy "központi számítási felhőben" zajlottak, a feldolgozandó bizonylatokat papíron vagy jobb esetben lyukkártyán, lyukszalagon,  mágnesszalagon a vállalatok beküldték valamilyen számítási közműbe (a SZÜV-höz, a Volán Elektronikához, a NIMIGÜSZI-be vagy más hasonló számítóközpontba), és visszakapták az eredménytablókat amik azután a vállalati információs rendszer különböző elemeit képezték, akár például a bérelszámolást is.  Akkor az outsource-olt  informatikával szemben a saját PC, a helybeni feldolgozás jelentette az innovációt, ma pedig a visszatérés a központi feldolgozáshoz, amiben már akkor élenjárt a Nexon, amikor mások még csak ízlelgették a "felhő alapú számítástechnika" kifejezés jelentését. Az 1985-ös első BERENC-verzió és a mai nexONHR, nexONSOURCE vagy nexONEDU (és a többi) között persze sok minden történt, egyebek mellett folyamatos növekedéssel három milliárdos évi forgalmat ért el egy magyar középvállalkozás, amely  együtt indult egy sor - időközben tönkrement vagy éppen felvásárolt - nagynevű, és a HR-gazdálkodásnál, a munkaügynél, a bérnél  lukratívabb termékkel kereskedő céggel...

 

Talán épp ez a titok: azok a feladatok, amelyek terén a Nexon szakemberei nem csak magyar, de akár európai léptékkel mérve is kivételes  méretű növekedést tudhatnak maguk mögött, nem divattémák, ezeket hónapról, hónapra nagyon precízen, nagyon biztonságosan el kell végezni , ráadásul ezekhez nem elég a programozói szaktudás, hanem kell egy folyamatosan frissülő széles körű jogszabályismeret is. Gondoljunk csak bele: az, hogy a Nexon-rendszerekkel havonta 1 millió bérjegyzék készül, az folyamatos ellenőrzést is jelent, hiszen nincs az a könyvvizsgáló vagy adórevizor, aki alaposabban tekintené át egy vállalkozás számvitelét, mint egy munkavállaló saját bérjegyzékét! Mindehhez hozzátehetjük, hogy itt olyan adatokról van szó, amelyeket nem csak az illetéktelen hozzáféréstől kell megóvni, de akár évtizedeken keresztül meg is kell őrizni, ezért is volt fontos a Nexon számára, hogy szoftvercégek közül elsőként szerezzenek meg szinte minden lehetséges minőségbiztosítási tanúsítványt, és beszállítói minősítést (1996: ISO 9001, 2010: ISO 27001, 2002: Microsoft Gold Certified partner).

 

A mai sajtótájékoztató apropóját az új kihívások adták: a következő 2-3 évben a Nexon gyakorlatilag teljes termékpalettáját megújítja, és az új K+F igazgatóság létrehozása egyben azt is jelenti, hogy saját forrásokból mintegy félmilliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre. A legfőbb célok amiket a megújuló termékpalettával el kívánnak érni, az a magas szintű ügyfélélmény, amit ma már szinte megkövetelnek a felhasználók; a vállalati mobilitás, ami mögött az egyre gyorsabban elérhető információk iránti igény húzódik meg; és végül a nemzetközi szinten is versenyképes rendszer kialakítása, amit épp azon megrendelők elvárásai alapján helyeztek fókuszba, akik a mai - elsősorban Magyarországra szánt - szoftvert is előszeretettel használják külföldi társvállalkozásaiknál.

 

A május elején létrehozott Kutatási és Fejlesztési Igazgatóság élén Barna István áll, aki  a Nexon termékfejlesztési csapatának egyik "régi motorosa", az ő irányító munkáját pedig MVP-ként (Most Valuable Professional - azaz kiemelt szakértőként) Novák István segíti, aki egyben a Microsoft regionális igazgatója is. 

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36