Kezdőknek: tanácsok e-könyv vásárláshoz
Ami tény: mindkét típus drága, tehát igazán meg kell gondolni a választást. De egyáltalán kell-e dönteni, hiszen megvan még és fejlődik a nyomtatott könyv is. Nincs olyan tartalom, vagy csak nagyon szűk tartományban, ami csak elektronikusan érhető el.
Lesznek néhányan, akik oda jutnak, hogy mindkét géptípust beszerzik. Biztos, ami biztos alapon. Többen vannak, akik egyáltalán semmit sem vesznek addig, míg el nem dől az eszközök háborúja. Ebben a helyzetben talán segítség néhány összehasonlítás.
A könyvkonnektor blogon Kerekes Pál, az e-book kalauz szerzője többrészes sorozatban igyekszik bemutatni az e-könyv-olvasó becserkészésének, majd megrendelésének (többnyire webes akcióról van szó) szempontjait, küzdelmes, gyakran – mint írja – önmarcangoló részleteit.
Az első bekezdésben (Szeretsz olvasni?) áll: „Megszűnik a világ, ha belemerülsz egy novellába? Hiszel az irodalom illetékességében az élet dolgaira vonatkozóan? Szomorú vagy, ha vége van egy jó könyvnek, és le kell tenni a kötetet? Végig futod ilyen esetben újra az utolsó oldalakat, elhúzva az elkerülhetetlen befejezést? Szereted a könyveket magad körül látni: asztalon, polcon, padlóra stócolva, szekrénybe tömve? Ha ez a helyzet, biztos érdemes e-readert beszerezni. Hogy melyiket, arra később keressük a választ.”
Kapcsolódó cikkek
- E-kölcsönzés: új szolgáltatás a Goethe Intézetnél
- Megjelent az első beszámoló a Malév végnapjairól: friss és izgalmas e-könyv született az égi történet földi valóságáról
- Tarol a Táblamagazin az Android Marketen
- iPad kölcsönzés automatából – könyvtári szolgáltatás
- Piacon a könyv-kétéltű: lapozható és nyomkodható
- James Franco e-könyvvel debütál regényíróként
- Könyvkerék: e-book már a XVI. században
- Calibre 0.8.30
- Megtört ő is: Ray Bradbury e-könyves lett
- Megírni és kiadni: könyvek otthonról
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.