Bor és kártya
A címnek látszólag nincs sok köze az informatikához, ezért mindjárt az első mondatban muszáj elárulnunk, hogy nem valami tivornyára utal a két szó, hanem arra, hogy a hétvégén megrendezett Etyek Pincefesztivál vendégei a világújdonságnak számító - közeli rádiófrekvenciás technológiára épülő - elektronikus Fesztiva kártyával fizethettek a borászoknál. A Cellum Zrt. által fejlesztett, és a Cardnet Zrt. eszközein működő NFT kártyákat az országban itt vezették be először.
Az NFC technológiára épülő kártyára pénzért úgynevezett Fesztiva pontokat tölthettek a vendégek. A feltöltéskor és a kóstoláskor is egyenlegközlőt kaptak, vagyis folyamatosan nyomon követhették a Fesztiva pontjaik számát, a kártyát pedig bármikor ismét tetszőleges értékben feltölthették a rendezvény számos pontján. A tervek szerint a Fesztiva kártyát mostantól minden évben lehet használni Etyeken a Pincefesztiválon és a Kezes-Lábos Fesztiválon, így a visszatérő vendégeknek elegendő egyszer megvásárolni.
„Idéntől nincsenek gyűrött, zsebekben felejtett kóstolójegyek, kígyózó sorok, nincsenek a papírfecnik, vagy a készpénz számolgatásával bíbelődő vendéglátók. A Fesztiva kártyát szerették a vendégek és a borászok is. Mindkét napon, több mint száz kóstolóhelyen, több ezren használták az új kártyájukat.” – mondta Rókusfalvy Pál, az Etyek Pincefesztivál főszervezője.
A rádiófrekvencián alapuló, érintőkártyás technológia számos területen használható, egyebek között fizetési tranzakciók, jegyvásárlás, személyazonosítás, belépés engedélyezése, törzsvásárlói rendszerek során. A fesztiválokon és rendezvényeken pedig gyors és egyszerű kiszolgálást tesz lehetővé. Megszűnik a kereskedők számára a készpénzforgalom, a kártyaterminálok pedig minden tranzakciót rögzítenek, és ezekről igazoló szelvényt is adnak.
Kapcsolódó cikkek
- A Google követni szeretné a felhasználók szokásait, és márciustól ezt letiltani sem lehet
- Az átlagbér háromszorosát is megkereshetjük a magyar elektronikai ágazatban
- A VeriFone megvásárolta a Global Bay vállalatot
- Integrált azonosítókezelő megoldás egyetemeknek
- Az idő pénz(tárca) is egyben...
- Személyfelismerés egymilliós tömegből kevesebb mint két másodperc alatt
- Fesztiválozás készpénzmentesen
- Mától kell fizetni az exkluzív szlovák internetes tartalomért
- Novell Identity Manager 4 Standard kiadás
- Új fantomkép-felismerő szoftvert fejlesztettek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Indul a negyedik nagy digitális kaland
A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.
Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten
Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról.
3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes
Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél.
Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő
Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.
Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg
Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.