"Árnyékinternetet" fejlesztet ki Washington az elnyomó rendszerek ellen
Az intézkedést azzal indokolták, hogy a közel-keleti és az afrikai országokban a másként gondolkodók széles körben alkalmazzák az internetet, a közösségi oldalakat és a mobiltelefonokat, a kormányzat pedig megpróbálja korlátozni, vagy kémkedésre
felhasználni ezeket a rendszereket.
Az egyiptomi hatóságok februárban, a szíriaiak pedig júniusban kapcsoltatták ki az internet-szolgáltatást. Az amerikai külügyminisztérium az ilyen fellépéssel szemben az úgynevezett "bőröndös internet"-megoldást támogatja. Ennek lényege, hogy az elnyomó országokba becsempésznének egy bőrönd nagyságú berendezést, amely nagy területen lehetővé tenné a vezeték nélküli internetes kommunikációt.
Egy másik projekt célja, hogy a tálibokat megakadályozzák a mobiltelefonos hálózat manipulálásában. Ennek eszközei az amerikai bázisokon felállított antennák lennének.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter egy februári beszédében az internetezés szabadságát "korunk egyik nagy kihívásának" nevezte. Az amerikai külügyminisztérium szerint az "árnyékkommunikáció" lehetőségének létrehozása a szólás szabadságának és az emberi jogoknak a biztosítása, nem pedig a kormányok megdöntése.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Szabad kommunikáció a világban
- Nyílt és sokszereplős együttműködésre van szükség a nemzetközi internetirányításban
- Mit hoz az internetjövő Magyarországnak?
- A jövő internetjéről Budapesten tanácskoznak a szakértők
- Az internet maga a digitális vadnyugat
- Uniós kezdeményezés "a jövő internetjének" kifejlesztésére
- EU: az internet "hadszíntérré" válhat
- Két szakmai konferencia a héten: Média Hungary, majd Elektronikus Kereskedelem
- Egy 75 éves nő véletlenül elvágta Grúzia és Örményország internetkapcsolatát
- Internet előfizetés ajándék fegyverrel
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.