Ismét Japán vezeti a szuperszámítógépek toplistáját
K nevű gépével ismét Japán vezeti a szuperszámítógépek 500-as listáját, amelynek élén fél éve még a kínai Tienho-1 (Tianhe) avagy a Tejút-1 elnevezésű szuperkomputer állt.
A japán gép másodpercenként 8,16 petaflops, azaz másodpercenként 8160 billió lebegőpontos művelet elvégzésére képes. A flops elnevezés az angol Floating Point Operations Per Second, vagyis a másodpercenkénti lebegőpontos műveletek számát jelenti, a peta előtag a 10 a tizenötödiken hatványt jelöli.
A leggyorsabb gép teljesítményére jellemző, hogy a toplistában az utána következő öt gép együttes teljesítményét is fölülmúlja. Ehhez pedig 68 544 darab SPARC64 VIIIfx típusú 8-magos processzort használtak, azaz a K összesen 548 352 processzort tartalmaz, csaknem kétszer annyit, mint a Top500-as listába kerülő bármelyik szupergép.
A félévente megjelenő rangsor legfrissebb kiadása a szuperszámítógépek nemzetközi konferenciájához igazítva hétfőn jelent meg Hamburgban.
Ez az első alkalom, hogy az első tíz szuperszámítógép teljesítménye egyenként is meghaladja az 1 petaflops számítási teljesítményt. A rangsorban második a kínai Tejút-1, harmadik az amerikai Energiaügyi Minisztérium Oak Ridge-ben található, Jaguar nevű gépe.
A tízes élmezőnyben szereplő szupergépek közül 5 található az Egyesült Államokban, Japán és Kína 2-2 géppel, míg Franciaország 1 géppel jutott a legjobbak közé. Egy átlagos Intel Core i750 processzorral rendelkező személyi számítógép 7 gigaflops teljesítményre képes, azaz a világelső szupergép sebességének még a milliomodrészét sem éri el.
MTI
Kapcsolódó cikkek
- Szuperszámítógép Szegeden
- A világ 165. legerősebb szuperszámítógépe jön létre az NIIF Intézet vezetésével
- Watson, a nyerőgép
- Komputer kontra emberi elme: az IBM Watsonja a Jeopardy! szellemi vetélkedő szuperbajnokaival mérkőzik meg
- Szuperszámítógépes rendszerekkel bővült a győri egyetem
- SC 10: kínai szuperszámítógép a Top 500 ranglista élén
- Már nem amerikai a világ legerősebb szuperszámítógépe
- Franciaország a világ egyik leggyorsabb szuperszámítógépét építi
- A mostaniaknál ezerszer gyorsabb szuperszámítógépet épít az nVidia
- Kvízjátékban szerepel az IBM szuperszámítógépe
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.