EU-s tapasztalatok

Fekete Gizella, 2000. május 8. 13:54
A közelmúltban az IVSZ vezetőségi tagjaként járt Brüsszelben, az EISEC konferencián Vadász Pál, a Montana Rt. elnöke. Őt kérdeztük az informatikai stratégiákról szóló összeállításunk kapcsán a kint tapasztaltakról.
"Tényleges informatikai stratégiája nincs az EU-nak, számára az e-Europe-ban megjelentek szolgálnak irányadóként, így itt is van mit Amerikával szemben behozni, ahol természetesen létezik. Sőt mint ahogy Európán belül Nagy-Britanniában, a legfelső vezetés ott is kvázi szponzorként áll a stratégiai elképzelések végrehajtása mellett. Hazánk hiányosságaként tartják számon az innovációhoz elengedhetetlenül szükségesnek tartott kockázati tőke a középvállalatok szintjén is értékelhető megjelenését, s egy ennél kevésbé kézzelfoghatóbb, ezért nehezebben végrehajtható dolgot is: a szemléletváltás hiányát. Ezért megint nem csupán nekünk kell kukoricán térdepelnünk. Míg Amerikában a bukás - az Economist megfogalmazása szerint - a párbajozó dicsőségét és bátorságát mutató sebhely, addig Európában annak, akinek volt már sikertelen üzleti vállalkozása, befellegzett, többet nem állnak vele szóba. A nyitottságot és rugalmasságot, a többszöri talpra állás tudományát importálnunk kellene az USA-ból. Ez a szemléleti változás - úgy gondolom - itt, Magyarországon is nagyon elkelne."

"Az EU-ban is óriási gondot jelent az informatikai szakemberek hiánya. Az amerikaiak Dél-Afrikából, Ausztráliából és Európából csalogatják az embereket, az európaiak meg volt gyarmataikról. Például a franciák Afrikából, az angolok Indiából, a németek ezenfelül a klasszikus kelet-európai régióból. Óhatatlanul beindul a népvándorlás, ami, ha nem tesszük meg a megfelelő lépéseket, fiatal tehetségeink jelentős elvándorlásával járhat, akik valószínűleg később már nem foglalkoznak a visszatérés gondolatával. A történelem során mindig voltak preferált "kincsek" - a termelőeszközt a tőke követte, és most a szakértelem -, jelen esetben az informatikai tudás értéke szökött a csillagokba. Mivel a bérek most mindenhol ugrásszerűen nőni fognak, így megfelelő fizetésekkel, illetve juttatásokkal és olyan munkafeltételek megteremtésével lehet a fentiek ellen hadakozni, amelyek exportképessé teszik a magyar informatikai ipart."

"Olyan konkrét lépésekre van például szükség, mint amilyen az egyetemi oktatás átstrukturálása, a felnőttoktatás bővítése, a munkaügy, illetve az átképzőközpontok olyan irányú aktiválása, amellyel a nagy felvevőképességet jelentő informatikai ipar irányába lehetne képezni szakembereket. Ide tartozik a távmunka kérdése is, amelyet például adóengedményekkel lehetne ösztönözni. Fontosnak tartanám, ha megoldható lenne, hogy a hazánkba szállító multik csak akkor részesüljenek a közbeszerzési projektekből, ha Magyarországról ilyen élőmunka-tartalmú termékeket és szolgáltatásokat rendelnek, magyarul Magyarországra hozzák a fejlesztéseiket."

"Magyarországra ma nem azért nem érkezik több külföldi megrendelés, mert nincs, hanem mert a teljesítéshez nem áll rendelkezésre elég szakember, s ez hazánknak az EU-val közös gondja. A szakemberimport pedig épp ezért várhatóan továbbgyűrűzik, és Kelet-Európából importáljuk majd az informatikailag kiművelt főket, azaz ahogy minket is "neokolonializálnak", mi is ezt tesszük majd másokkal."

"Úgy gondolom, a konferencia kávészünetében az e-commerce terjedéséről elcsípett néhány megjegyzés is figyelemre méltó lehet. Európai nagyvállalatok vezetőinek tapasztalatai szerint nem terjed olyan gyorsan az e-commerce, ahogy azt sugalljuk, s többnyire - mivel internetprogramot írni nem különös kunszt, de a szállítási kérdések már fejtörést okozhatnak - a logisztikán akad fenn. A világhálón történő megrendelések kiszállításának logisztikája ma még nagyrészt megoldatlan, és bizonyos fokig megoldhatatlan, hiszen az eddig megszokott disztribúciós lánc - nagyker-kisker-ügyfél - természeténél fogva sokkal racionálisabb, mint amikor nagyságrendekkel több úttal, darabonként szállítjuk az árut egy nagyraktárból az ügyfelekhez. Ezért inkább a business-to-business (B2B) terjed Európában. Fékezőleg hat a business-to-consumer (B2C) jellegű kapcsolatok kiépülésére, terjedésére az is, hogy az internetet csupán értékesítési pluszcsatornaként, kereskedésre használó gyártók egyike sem mer elmenni a kizárólagos B2C irányába, mert biztosak benne, hogy dealereik a maguk kapcsolatrendszerével együtt átpártolnak az ezt a kereskedési formát még nem preferáló konkurens gyártókhoz. Nyugat-Európában most a gyártók között épp patthelyzet alakult ki - olyan ez, mint amikor a dakszli beszalad a róka után a lyukba: mindenki a fogásra vár, de senki nem mer elindulni."

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52