Stratégiai szövetségre lépett az SAP és a Nortel Networks
Az egyedülálló integrációs technológiával megoldható, hogy az összes lehetséges forrásból származó (internet, fax, személyes kapcsolat stb.) ügyfélinformációt minden, az ügyfelekkel kapcsolatban álló alkalmazott elérhessen.
Kapcsolódó cikkek
- SAP: "Amerika egyik legelismertebb cége"
- Hétéves az SAP Global Support Center
- 1,5 milliárdos forgalmat ért el a HostLogic
- Partnereit díjazta az SAP Hungary
- Egyesítené hálózati részlegeit a Motorola és a Nortel
- Tavaly kilenc százalékkal növelte bevételét az SAP
- Az SAP dinamikusan növelte jelenlétét a kiskereskedelmi iparágban
- Tízéves az SAP Hungary Kft.
- Cisco Navigátor díjat kapott a CIB Bank Zrt.
- A tagok ihlették az SAP új közösségi hálózati elismerési programját
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).