ISP-piac: fúziós spekulációk
Mindazonáltal az európai piacon a T-Online lehetséges ajánlattevő a legnagyobb brit szolgáltatóra, a Freeserve Plc.-re, amely mintegy 7,5 millárd fontos piac felett rendelkezik. Elemzők emellett kisebb nemzeti szolgáltatók egyesüléséről is spekulálnak.
Ami a tengerentúli piacokat illeti, az Egyesült Államok internetpiaca ezzel a fúzióval egyértelműen a "nagy nevek" kezébe került, és az amerikai piacon második Yahoo!-n kívül nincs is más független szereplő a szolgáltatók első soraiban.
Bár a legnagyobb amerikai szolgáltató, az America Online (AOL) őszre tervezett 130 milliárd dolláros megafúziója a legnagyobb amerikai médiacéggel, a Time Warnerrel valószínűleg elhomályosítja majd a Terra és a Lycos mostani házasságát, elemzők úgy vélik, hogy az AOL-nak gondjai vannak amerikai dominanciája kiterjesztésével a nemzetközi piacokra - tavalyi brazíliai startja sem sikerült igazán jól.
A Latin-Amerikáért folyó vetélkedés éppen ezért - vélik a hozzáértők - a Yahoo! és a Terra Lycos között dőlhet el, s ezért a Yahoo! ebben az irányban próbál terjeszkedni, és ennek - a számára eddig feltáratlan - piacnak a meghódítására szövetségest találni.
Kapcsolódó cikkek
- A Yahoo esetleg az AOL-lal védekezik a Microsoft ellen
- A Tiscali eladja svédországi cégét a Lycosnak
- A T-Online beszűnteti az internetszolgáltatást Ausztriában
- Alakot ölt a Yahoo és a Lycos technológiai együttműködése
- Javította forgalmát és csökkentette veszteségét tavaly a Tiscali
- A Yahoo kereső-technológiát vált
- Sikert aratott az ingyenes zeneletöltési lehetőség
- A T-Online fizetős tartalommal akarja növelni forgalmát
- Egyszeri tételek javították a T-Online eredményét
- Internetszolgáltatók tiltakoznak a rendőrségi "felügyelet" ellen
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.