DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
A leghíresebb személyi számítógép mellett több ritka relikviát, köztük az első valódi mikroprocesszort és egy korai e-könyv olvasót is bemutatnak a múzeum pénteken megnyílt időszaki kiállításán. A korai e-könyv olvasót Charles Simonyi ajándékozta édesapjának, Simonyi Károly fizikus professzornak.
Az IBM, az Intel és a Microsoft kooperációjának eredményeként létrejött IBM PC minden idők legnagyobb hatású személyi számítógépe 1981. augusztus 12-én jelent meg. Ettől számítva az IBM rendszerével kompatibilis asztali számítógépeket hívják PC-nek.
Az Intel 4004 processzor és az első IBM modell mellett az IBM Displaywriter elektronikus írógép és az első magyar gyártású IBM-klón, a Proper is bemutatkozik.
A személyi számítógép megjelenése előtt tíz évvel készült el az első mikroprocesszor, az Intel 4004, amely egy új generáció kezdetét jelentette az informatika világában. Az 1971-ben piacra dobott 4004-es mikroprocesszorral összehasonlítva a 2011-es Intel processzorok négyezerszer gyorsabbak és működtetésükhöz akár négyezerszer kevesebb energiára van szükség. Az új generációs processzorokban már olyan technológiák egyesülnek, amelyek a
felhasználók számára látványosabb megjelenítést, nagyobb teljesítményt és hosszabb üzemidőt biztosítanak.
Az első mikroprocesszor 2300 tranzisztorból épült fel, ma már több mint 2 milliárdnál tartunk" - közölte a kiállítás kapcsán Leslie L. Vadász, a világ első mikroprocesszorának vezető konstruktőre.
A múzeum Nagy Károly magángyűjtő együttműködésével rendezi a kiállítást, amely 2011. december 24-ig lesz látható.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM bemutatta az egészségügyet támogató informatikai megoldásait
- Győri üvegművész a brit üvegművészeti társaság online kiállításán
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
- IBM szoftvereken tanulhatnak a jövő gazdaságinformatikusai
- Kiállításon az első magyar műhold ikerpéldánya
- Új munkahelyekkel bővült az IBM székesfehérvári szolgáltató központja
- Ízek-borok hagyományosan, infók digitálisan
- IBM 1,6 PFLOPS teljesítményű szuperszámítógép Xeon lapkákkal
- 20 éves a magyarországi internet - Jubileumi kötetet adott ki az Internetszolgáltatók Tanácsa
- Elhunyt a mesterségies intelligencia atyja, John McCarthy
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.