Megjelent a Microsoft Office 365
A szolgáltatást, melynek béta változata 2010-ben indult, az eltelt néhány hónap alatt több mint 200 000 szervezet próbálta ki. Az Office 365-öt használó szervezetek már eddig is jelentős eredményeket értek el a csoportmunka terén, ugyanis informatikai költségeik akár 50%-kal is csökkentek.
Hazánkban is elérhetők a szolgáltatások a Central Europe On-Demand Zrt-n keresztül is.
„Az Office 365 megjelenése nagy lehetőség a magyar vállalkozások számára is, mert gyakorlatilag nulla, vagy nagyon alacsony kezdő beruházással, jól tervezhető havidíj mellett ugyanolyan csoportmunka-szolgáltatásokra tehetnek szert, mint a legnagyobb multinacionális vállalatok.” – mondta Nagy Levente, a Microsoft Magyarország Office üzletágának vezetője. „Ez a kis- és közepes vállalkozások számára kiugrási lehetőséget jelent, hiszen világszínvonalú eszközökkel dolgozhatnak – a nagyobbak számára pedig sokféle költség és erőforrásbeli optimalizálást tesz lehetővé.”
Az Office 365 segítségével a munkatársak azonnali üzenetek és virtuális megbeszélések segítségével akkor is kapcsolatot létesíthetnek egymással, ha néhány méterre dolgoznak egymástól, és akkor is, ha a földgolyó két átellenes pontján tevékenykednek. Egy időben dolgozhatnak dokumentumokon vagy más fájlokon, és olyan egyszerűen oszthatják meg egymással ötleteiket, mintha a naptárukat osztanák meg. Az Office 365 új közösségi munkastílust nyújt a felhasználóknak, mivel gyakorlatilag bármilyen eszközről elérhető.
A Microsoft Office alkalmazások az Office 365 középpontjában állnak. A Microsoft Word, a PowerPoint, az Excel, a OneNote, az Outlook és a többi Office alkalmazás segítenek kapcsolódni a Microsoft Exchange, SharePoint és Lync szolgáltatásokhoz, így végeredményben egy egységes csoportmunka és kommunikációs megoldást nyújtanak.
Az Office 365 csomagjai Magyarországon is elérhetők. Az érdeklődők 30 napig ingyenesen kipróbálhatják, ha feliratkoznak a http://www.office365.hu weboldalon, vagy a helyi Office 365 partnereknél.
A hazai piacon a kis- és középvállalatok számára a Microsoft Cloud Partnerek mellett két kiemelt viszonteladó segíti az Office 365 értékesítését. A Central Europe On-Demand Zrt. a vállalkozások méretétől függetlenül kínálja a szolgáltatásokat jelenlegi és új ügyfeleinek, a UPC Magyarország Kft. kínálatában pedig az üzleti szélessávú internet, telefon és tv szolgáltatások mellett még ebben az évben megjelenhetnek az Office 365 csomagok.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- A Cloud Manager 2.0 segítségével már Apple készülékekről is ellenőrizhetők a felhő alapú környezetek
- SUSE Linux Dell felhőben
- A Fujitsu csökkenti a saját felhő költségeit és kockázatát
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Új, felhőalapú videó-technológia TV-szolgáltatóknak
- Elérhető a Microsoft System Center 2012 kiadás előtti verziója
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.