Indul a hetedik Goldenblog!
A hvg.hu 2005-ben indította el először a Goldenblogot. A verseny célja azóta sem változott: a blog-élet fellendítése és a legjobb, szakmailag is kiemelkedő blogok megismertetése egy szélesebb olvasóközönséggel.
2011-ben azonban más lett a verseny menete. A korábbi évektől eltérően egy időben zajlik mind a kilenc kategória versenye. A nevezési időszak július 7. és július 28. között tart, és ez idő alatt, majd ezt követően egy hétig fog megtörténni a várhatóan több ezer blog szűrése előre ismertetett tartalmi és minőségi szempontok szerint. A szűrést követően indul a kéthetes közönségszavazás, és ezzel párhuzamosan folyik majd a szakmai zsűri munkája. A verseny végén mind a kilenc rögzített kategóriának egyenként két nyertese lehet: egy a közönségszavazatok és egy a szakmai zsűri szavazatai alapján. A győztesek kilétét a Goldenblog 2011 weboldalán hozzák nyilvánosságra, a szponzorok által biztosított díjakat pedig szeptember elején, a versenyt lezáró gálaesten adják át.
Ebben az évben a nevezési kategóriák szorosabban kapcsolódnak a folyamatosan növekvő hvg.hu rovataihoz és a HVG Kiadó tematikus weboldalaihoz. A szakmai zsűri tagjai ezek írói és szerkesztői, az általuk meghívott külső szakemberek, illetve a korábbi év legjobb szerzői lesznek. A közönségszavazásban bárki részt vehet, aki a Goldenblog weboldalán vagy mobiloldalán érvényes Facebook-jelszóval lép be. A Goldenblog 2011 Facebook oldalán is lehet nevezni és szavazatokat leadni, a versennyel kapcsolatos friss bejegyzések olvasása mellett. Az okostelefonok terjedése és a mobilplatformok fejlődése életre hívott egy különdíjat is − ezt az a blog nyerheti el, amelyre a legtöbb „mobil” szavazat érkezik.
2010-ben több tízezren olvasták a nevezett blogokat. A tavalyi verseny fődíját a Burzsuj Blog érdemelte ki, olyan remek blogokkal folytatott küzdelemben, mint a Retrogastro, a Modoros, Tsabeeka, az Addict, Török Gábor, Tinkmara, a Spottr és a Zakuszkatanya. További információk és részletek a verseny menetéről, annak pontos szabályairól, a szakmai zsűri összetételéről, a támogatókról és az ajándékokról a verseny hivatalos honlapján olvashatók: www.goldenblog.hu
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Elhunyt Andrew Breitbart amerikai konzervatív blogger
- Leonardo pixelekre bontva
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- Apróhirdetési körkép: A többség már online csinálja
- Irodalmi hősök fantomképeken
- Újabb civil megmozdulás az ACTA ellen
- A német alkotmánybíróság elzárta a PIN-kódokat és jelszavakat a nyomozóhatóságok elől
- Használt számítógépek szegény gyerekeknek
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.