Ami régi, már nem kell, ami új, bizonytalan: stagnál a tévépiac
A piac gyengesége a fejlett országok érdeklődésének megtorpanásával magyarázható: az Egyesült Államokban például eddig évente 4 százalékkal nőtt az eladott készülékek száma, ám idén csak 2 százalékra lehet számítani, az Európai Unióban pedig éppenséggel 1,5 százalékos csökkenés várható.
Mindez eltörpül a japán tévégyártókra váró visszaeséshez képest: 40 százalékkal zsugorodik a piac, ami azzal magyarázható, hogy megszűnik a digitális készülékekhez nyújtott állami támogatás. A világfogyasztást a Kínában esedékes 6 százalékos növekedés sem billenti ki a stagnálásból, annak ellenére, hogy a várható 46 millió darabos értékesítéssel az ázsiai ország lesz a glóbusz első számú tévépiaca - állapította meg a párizsi Le Figaro.
2005 és 2010 között a tévékészülékek világpiacát a sík képernyős készülékekre való átállás dinamizálta. A szabad szemmel is látható fejlődés igazi előnyöket hozott a fogyasztók számára, és logikus lett volna, hogy az új húzóerőt a 3D, a három dimenziós, térhatású televízió jelenti majd.
2010-ben azonban csalódnia kellett a gyártóknak: világszerte mindössze 3,2 millió 3D-s készülék fogyott. Sokan arra számítottak, hogy a fellendülés 2011-ben indul meg, mivel fokozatosan bővül a térhatású filmek száma, ami jobban fogja motiválni a vásárlókat. A derűlátóbbak abban bíztak, hogy idén 20 millió, 2015-ben akár 100 millió kel el az új lehetőséget nyújtó készülékekből.
E piac fejlődését azonban gátolja, hogy a fogyasztók bizonytalanok a technológia megítélésében. A Samsung és a Sony úgynevezett "aktív" 3D módszerének keretében a nézéshez szükséges szemüvegeket elemekkel látták el és ezzel is "segítik" a szemet a térlátásban.
Az LG úgynevezett "passzív" vagy "polarizált" technológiája egyszerű polarizált szemüvegeket igényel csupán, viszont jobban igénybe veszi a szemet. Míg az előbbi képminősége jobb, az utóbbi olcsóbb. Ráadásul más gyártók - köztük a Toshiba - már kilátásba helyezték a szemüveg nélkül is három dimenziót biztosító készüléket. Ez a technológia azonban még nem létezik olyan áron, amivel már eladhatóvá válna.
Kapcsolódó cikkek
- „Felhőben” képzelik el jövőjüket a magyar kisvállalkozások
- HWSW-konferencia annak, aki nemcsak nézi, hanem csinálja is a tévét
- Az internet növeli a gazdaság teljesítményét és segít a munkaerő megtartásában
- Tavaly december végén 1,658 millió digitálistelevízió-előfizetés volt hazánkban
- Virtualizáció és felhő elfogadási trendek
- Feljövőben a digitális videótárak
- 70 millió forintos támogatás közösségi rádiók és televíziók számára
- Mi várható a memóriapiacon 2012-ben?
- Ezermilliárd dollár fölé nőhet a szórakoztató elektronikai ipar bevétele az idén
- Tavaly novemberben tovább nőtt a digitálistelevízió-előfizetések száma hazánkban
Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai
Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval* ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.