Végéhez közeledik a 30 éves PC ideje?

MTI Sajtóadatbank, 2011. augusztus 13. 12:17

Az írógépek és a bakelitlemezek sorsára juthat egyik tervezője szerint a személyi számítógép, amely épp 30 évvel ezelőtt, 1981. augusztus 12-én került piacra az IBM fejlesztésében.

Mark Dean szerint a PC-k többé már nincsenek a számítástechnika csúcsán. A személyi számítógépek helyére ugyanakkor nem egy másik eszköz, hanem annak a közösségi hálónak a világa lépett, amely épp a PC-nek köszönhette születését - idézte a mérnököt a BBC brit közszolgálati adó honlapja.

Noha annak idején nem az IBM volt az első, amely személyi számítógépet épített, az 1981. augusztus 12-én megjelent 5150-es típus meghatározta a fejlesztés standardjait és dizájnját, mind a mai napig sok modern készülék épül eköré.

"Amikor részt vettem a tervezésben, nem gondoltam, hogy megérem a PC hanyatlását" - fogalmazott Dean, az IBM szakembere, aki a fejlesztés kilenc szabadalmából háromnak birtokosa. Ő már átlépett a "poszt-PC korába", az eszköz, amelyet a leggyakrabban használ, egy táblagép. Úgy véli, a személyi számítógép a jövőben is használatos lesz, de már nem jelenti az innováció motorját, mint annak idején.

A gépek által lehetővé vált interakció az, ami változásokhoz vezet, "egyre világosabb, hogy az újítás nem a gépekben, hanem a köztük lévő közösségi térben virágzik, ahol az emberek és ötletek találkoznak és kicserélődnek" - mondta. Ez az a tér, ahol a számítástechnika a legnagyobb hatással lehet a gazdaságra, társadalomra és az emberek életére" - fűzte hozzá.

Eltérő véleményt fogalmazott meg az 5150-es évfordulója kapcsán a rivális Microsoft, amely szerint "poszt-PC éra" helyett "PC-plusz korszakról" kell beszélni, tekintve hogy 2011-ben várhatóan 400 millió személyi számítógépet adnak el. A komputerek személyi használatának gyakorlata az asztali gépeken túl manapság kiterjed a játékkonzolokra, a mobilokra és más eszközökre. A jövőben több milliárdnyian kapcsolódnak majd az internetre, megtapasztalva a gépekkel való szorosabb kapcsolatot. A PC indította változások még csak most kezdődnek - fogalmazott Frank Shaw, a cég képviselője.

Kulcsszavak: PC

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Újabb díjat nyertek a Zyxel tűzfalmegoldásai

A valós felhasználói tapasztalatokon alapuló kutatás kiemeli a Zyxel Networks termékeinek felhasználóbarát kezelhetőségét, megbízhatóságát és funkcionalitását, amelyek kis- és középvállalati áron nyújtanak nagyvállalati teljesítményt. 

2024. május 31. 16:57

Nagy teljesítményű, ultragyors gaming monitor

Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája –  büszkén mutatja be az AOC GAMING 27G2ZN3/BK modellt, egy olyan élvonalbeli monitort, amely az esport-szintű teljesítményt példa nélküli megfizethetőséggel ötvözi. 

2024. május 31. 11:40

A Sandberg komolyan gondolja a gaminget!

Manapság a perifériamárkák jelentős része igen nagy hangsúlyt fektet az esport felszerelések fejlesztésére. Így tesz a Sandberg is, arra törekedve, hogy az EsportsEquipment sorozat a remek árú és magas minőségű gaming termékeiről legyen ismert. A vállalat erre a filozófiára erősít rá Stealth Gamer billentyűzetével és legújabb BossBlaster gaming headsetével is.

2024. május 30. 09:49

Másodpercenként akár 480 képkockát is képes megjeleníteni az LG új monitorja

Az LG legújabb, játékosoknak szánt, 32GS95UE-B UltraGear OLED monitorja minden eddiginél gördülékenyebb grafikus megjelenítést ígér. A képfrissítési ráta mellett a csúcsfényerő is jelentősen növekedett a gyártó korábbi monitorjaihoz képest, így világosabb környezeti viszonyok mellett is tiszta és élénk képet kapnak a felhasználók.  

2024. május 29. 20:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52