Motorola: milliárdos átcsoportosítás
A Motorola-Flextronics ügylet nem jár majd termelő üzemek tulajdonosváltozásával. Hogy a Motorola növekvő igényeinek eleget tehessen, a Flextronics "őrült iramú fejlesztésbe" fog - mondta ez utóbbi vállalat vezérigazgatója, Michael Marks.
A Flextronics jelenleg három amerikai telephelyen, valamint Mexikóban, Malajziában, Magyarországon, Kínában és Brazíliában állít elő alkatrészeket, illetve termékeket a Motorola számára.
A Flextronics International Magyarországon Zalaegerszegen, Sárváron és Tabon hat gyárban 7.000 embert foglalkoztat, ez év közepére azonban alkalmazottaik száma 10 ezerre nő, mert megkezdik működésüket a zalagerszegi és nyíregyházi új üzemek. A Flextronics, a Felxtronics International Hungary leányvállalatán keresztül tavaly év végéig 84 millió dollárt fektetett be Magyarországon, ám ez az összeg az idén már meghaladja a 100 millió dollárt.
A zalaegerszegi új gyárban az év közepétől Motorola mobiltelefonokat készítenek, a nyíregyháziban pedig egyebek mellett fényképezőgépekhez szükséges elektronikus alkatrészeket. A Flextronics Nyíregyházán több év alatt összesen 75 millió dollárt befektetésével hoz létre egy 3 ezer dolgozót foglalkoztató gyárkomplexumot, míg Zalaegerszegen 60 millió dollár befektetésével egy 1.200-1.400 főt alkalmazó mobilgyárat épít.
Kapcsolódó cikkek
- Végül is kit illet meg a világ második legnagyobb mobilgyártója cím?
- Senkinek sem kell a Motorola mobil részlege
- Egyesítené hálózati részlegeit a Motorola és a Nortel
- Mobilüzletágának leválasztását fontolgatja a Motorola
- Motorola: rossz eredmény, még rosszabb prognózis
- A technológiai vezér is elhagyja a Motorolát
- UIQ Technology: Nagy reményű k+f központ Budapesten
- A Samsung megelőzte a Motorolát mobiltelefon-értékesítésben
- Profitnövekedés a Sony Ericssonnál profitfigyelmeztetés a Motorolánál
- Motorola - cél a 15-20 százalékos részesedés megtartása
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.