Évnyitó a világ első "hálóegyetemén" Budapesten
Legelső évnyitóját tartotta pénteken a világ "leghatártalanabb" egyeteme, a Giordano Bruno Virtuális Egyetem (GBVE), az esemény Budapesten volt.
A "tanintézet" mind helyét, mind profilját tekintve tökéletesen mentes a határoktól: a világháló révén működik és nagy hangsúlyt helyez a tudományágak közötti átjárhatóságnak. Az egyetem jellegét tekintve egyelőre kifejezetten humán, de alapítói nem zárják ki, hogy a jövőben természettudományokkal bővül a tantárgypaletta.
A start igazából jövő tavasszal lesz, a képzés 21 fős "osztályokkal" indul, ezek mindegyikének összetétele "nagyvilági" lesz: a szervezők igyekeznek a világ minden tájékáról összeválogatni hallgatókat. A "hivatalos" nyelv az angol és a spanyol. Cél, hogy a "Giordano Brunós" diplomát idővel a világon mindenütt elfogadják.
Külön cél, hogy a hallgatók - amennyire csak lehetséges - a világ és világmindenség egészében gondolkodjanak, fokozott felelősséget érezzenek az emberi civilizáció iránt, morálisan, lelki tekintetben is elmélyültebben, gazdagabban kerüljenek ki az "iskolapadból", ötvözzék az ész és lélek lehetőségeit egymás kiegészítésében és erősítésében.
Alsó korhatár - és feltétel - középiskola elvégzése, felső évmaximum nincs. A tandíj még nem ismeretes, de az biztos, hogy szerényebb lesz az - országonként természetesen igen eltérő - "szokásosnál".
Az évnyitó helyválasztása azért esett Budapestre, mert az egyetem egyik alapítója László Ervin filozófus. Ő a szellemi atyja és elnöke a Budapest Klub Alapítványnak, ez a nemzetközi szervezet pedig szorosan együttműködik a Giordano Bruno Virtuális Egyetemmel.
A "tanévstartnak" és a - mind létezésében, mind működési módjában - vadonatúj egyetem bemutatásának a Budapesti Történeti Múzeum adott otthont. Lázár Ervinen kívül Francisco de Paulo León Olea mexikói zeneszerző, köz- és szépíró, tudományos területen a nemzetközi kapcsolatok szakembere, továbbá Louis W. Goodman amerikai társadalomtudós, a nemzetközi kapcsolatok professzora beszélt.
Kapcsolódó cikkek
- NFÜ: véleményezhető a közoktatás informatikai eszközfejlesztési pályázata
- Művészeti és műszaki alapképzés
- Százmilliós informatikai fejlesztés szekszárdi iskolákban
- Az 50 legjobb weboldal – oktatás
- Dux László: az informatika a felsőoktatás sikerágazata
- Trendkövető tanár-továbbképzés a Microsoftnál
- IT fejlesztés egy miskolci református iskolában
- Informatikai fejlesztés a paksi iskolákban
- Informatikai tudáspróba a zalaegerszegi Apáczai könyvtárban
- Ingyenes fejlesztői kurzust indít a Microsoft
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.