Az okostelefonok jelentik a legújabb kihívást
A 13 és 17 év közötti fiatalok 91 százaléka az otthonában is hozzáfér az internethez, 93 százalékuknak van mobiltelefonja, 43 százalékuknak okostelefonja, ugyanakkor a fiatalok több mint felének családja kevesebb mint 50 könyvvel rendelkezik - olvasható abban a kutatási anyagban, amely Kósa Éva és László Miklós vezetésével készült a fiatalok médiahasználatáról.
László Miklós elmondta: a vizsgált tinédzserek fele tanórán is használta már telefonját. A fiatalok ugyanakkor kevesebb időt töltenek a televízió előtt, a csatornák közül szinte kizárólag a kereskedelmieket választják, azokon pedig a sorozatokat és a valóságshow-kat nézik.
A szociológus kutató hozzátette: egyre több fiatal használja már vásárlásra is a világhálót. A közösségi oldalakon a vizsgált korosztály 93 százaléka van jelen, az itt meglévő kapcsolataik száma pedig Európában átlagon felüli. Az e-mailezés aránya visszaszorulóban van, a fiatalok ugyanis azonnali visszajelzésre vágynak - mondta László Miklós.
Kósa Éva, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára - hangsúlyozva, hogy a fiatalok a televíziótól egyre inkább az internethez pártolnak - fontosnak nevezte, hogy a gyermekek kontrollált körülmények között használják az egyes médiumokat. Sajnálatosnak nevezte, hogy a vizsgált korosztályba tartozók mintegy 70 százalékánál a szülők nem határoznak meg szabályokat a televízió, az internet vagy a mobiltelefon használatával kapcsolatban.
A legtöbb fiatal szabályozatlanul tölthet fel pénzt a mobiltelefonjára, abba pedig végképp nem szólnak bele a szülők, hogy gyermekük mire használják a készüléket. Hozzátette: az internetet a fiatalok 65 százaléka használja ellenőrizetlenül, de ami különösen probléma, hogy a megkérdezett 13 és 17 év közöttiek háromnegyede úgy vélte, szüleinél sokkal jobban eligazodnak a világhálón.
Antalóczy Tímea, az MTA Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa a média óvodásokra gyakorolt hatásáról szóló előadásában azt hangsúlyozta: komoly probléma a szülői kontroll hiánya. Mint mondta, az óvodások 80 százaléka maga irányítja a televíziót, és sokuk jut nem nekik szánt tartalomhoz.
A kisgyermekekben leginkább a híradó képei keltenek félelmet, kutatása szerint ugyanis közülük sokan látják ezeket a nem nekik való műsorokat.
Edvi Péter, a gyermekmentő szolgálat elnöke megnyitó beszédében azt hangsúlyozta, hogy a szolgálat felkérésére hatodik alkalommal készült átfogó, több mint egy éven át lefolytatott vizsgálat a fiatalok médiahasználati szokásairól, így mára már összehasonlíthatóvá váltak az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- Leonardo pixelekre bontva
- Gameloft játékok már Intel-alapú okostelefonokra és táblagépekre is
- Nagyköveteket keres a Nokia
- Disznóvágási demokrácia: szavazás neten a halálba küldendő sertésre
- Samsung Galaxy S III: kerámia ház, 4,8 hüvelykes Full-HD képernyő, Android ICS és négy mag
- Bemutatkozott az ASUS PadFone és a frissülő Transformer Pad termékcsalád
- Digitalizálják a Szabadkai Városi Könyvtár dokumentumait
- ZTE Era – Tegra 3 és Ice Cream Sandwich 7,8 milliméterben
- ZTE Orbit – Újabb olcsó Windows Phone Kínából
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.