Tőkét emelt a BTel

MTI Sajtóadatbank, 2011. október 10. 17:55

Tőkeemeléssel 639,3 millió forintra emelkedett az alternatív távközlési szolgáltatással foglalkozó Business Telecom (BTel) saját tőkéje, miközben a jegyzett tőke 30 millió forinttal 394,23 millió forintra nőtt - közölte a BTel hétfőn az MTI-vel.

 
Az idén nyáron zárt körben kibocsátott 300 millió forint kötvényt tőkésítették - közölte az MTI kérdésére Takács Krisztián, a BTel vezérigazgatója. Hozzáfűzte: az idegen tőke ezzel 900 millióról 602 millió forintra csökkent.
 
Jelenleg folyik a BTel kötvényeinek jegyzése. A kecskeméti székhelyű cég júniusban megkezdett nyilvános kötvényprogramjának rábocsátásában október 6. és 13. között jegyezhetők a 14,5 százalék hozamú, 2014 augusztusi lejáratú kötvények.  
 
A társaság kötvényei a Budapesti Értéktőzsdén forognak, és - a korábbi tájékoztatás szerint - a BTel tervezi a közeljövőben részvényeinek tőzsdei bevezetését is. 
 
A BTel árbevétele az idei év első felében 638 millió forint volt, 63,1 százalékkal több az előző év hasonló időszakánál. Az adózott profit elérte a 19,9 millió forintot, szemben a tavalyi első félévi 38,6 millió forint veszteséggel.
Kulcsszavak: +céginfo BTel

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36