A WikiTech.hu újraélesztette a Terminal.hu-t
Az új technológiai közösségi oldal a 2011-ben megszűnt Terminal.hu tartalmainak átvételével került a dobogós helyre a hazai technológiai portálok rangsorában, már ami a tartalom mennyiségét illeti. A két portál együttműködésének köszönhetően például több mint 900 készülékteszt került fel a WikiTech oldalára. „Alig több mint fél éve indultunk, és számításaink szerint tartalomban jelenleg a harmadik legnagyobb magyarországi techsite vagyunk. A célunk, hogy idén év végére ezt látogatottságban is elmondhassuk magunkról, ehhez jó alapot jelent a Terminal.hu cikkbázisa és a mai napig aktív fórumának közössége – fogalmazott Dén Mátyás András, a WikiTech.hu kiadójának, az Opinion Leaders Kft. ügyvezetője, a lap főszerkesztője. – „A név kötelez, ezért terveink szerint idén olyan témákkal is fogunk jelentkezni, melyek felkavarják az állóvizet a technológiai és a mobilkommunikációs piacon egyaránt.”
„Nagy öröm számunkra, hogy a WikiTech-kel kötött együttműködés révén ismét elérhető az 1998-tól 2011-ig működő Terminal.hu cikkarchívuma és fóruma” – mondta el Trentin Tamás, a Hírek Média ügyvezetője. A megállapodás részeként a Hírek Média a WikiTech.hu hirdetési bevételeiből is részesül, illetve a sikeres integrációt követően kisebbségi tulajdonrészt szerez a Wikitech.hu portálban.
Kapcsolódó cikkek
- Y Magazin: iPad-férfimagazint indít a Sanoma
- Orosz elnökválasztás - Szexuális töltetű Putyin-reklámok a neten
- Elhunyt Andrew Breitbart amerikai konzervatív blogger
- Február végétől megújul a Sulinet portál
- Új szolgáltatások és megújult dizájn a Kütyü Magazin weboldalán
- Így neteztünk 2011-ben
- Az internet szabadságáért tüntettek Budapesten
- Fizetőssé teszi internetes tartalmait a jövőben a Neue Zürcher Zeitung
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.
Világdöntőben az ELTE programozói
A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.