Tod Nielsen, a szoftverfejlesztés kulcsembere is kilép a Microsoft-tól
Tovább folytatódik a birkózás a Microsoft és a kormány jogászai között, és egyre kisebb az esélye a békés megegyezésnek. A Microsoft PR szakemberei arculatjavító kampányba kezdtek és mintegy 10 millió dollárt költenek TV- és újságreklámokra. Az átlagos amerikai fogyasztó nem foglalt egyértelműen állást ez idáig. Nem vonja kétségbe, hogy a Microsoft monopóliumra tett szert a PC-s szoftverek piacán, de nem tartja olyan gonosznak és könyörtelennek Bill Gatest mint azt ellenfelei tízmilliós összehangolt kampányukban láttatni akarják. Bill Gates maga a feleségével Washington állam szegény iskoláit járja és ingyen számítógépeket adományoz főleg kisebbségieket oktató intézményeknek.
Hivatalosan a Microsoft nem változtatott stratégiáján, és a Forum 2000 konferencián (amelyet azonban június 22-re halasztott a tárgyalás miatt) előáll új internetalapú szoftverével, amely a "Next Generation Windows Services" nevet viseli. Néhány szakember szerint a Microsoft megkésett a mobil kommunikációba való belépéssel és a nagy versenytársak már alaposan elhúztak előle. Azt azonban senki nem vitatja, hogy a Microsoft akkora gazdasági és szellemi tőkével rendelkezik, hogy rövid idő alatt ezen a területen is újra a vezetők között lehet. Kérdés csak az: részben vagy egészben?
A Microsoft részvényesei úgy tűnik nem féltik a pénzüket. Miután a tavalyi csúcsról visszazuhant és pár hete stabilizálódott a Microsft részvények árfolyama az ítéletet követőn némileg még emelkedett is. Az AT&T-hez való hasonlatosság itt is megmutatkozik: az ős AT&T részvénytulajdonosok a cég feldarabolását követően több sikeres Baby Bell tulajdonosai lettek egyidejűleg.
Kapcsolódó cikkek
- Végéhez közelít a Microsoft-per
- Nem bizonyít semmit a Microsoft-vezető e-mailje
- USA: A Microsoft megtorlást tervezett a Linux támogatói ellen
- Az AMD vezérigazgatója a Microsoft mellett tanúskodik
- A Netscape perli a Microsoftot
- MS-féle egymilliárd dolláros ügy: döntés januárban
- Connecticut állam nem fogadja el a Microsoft és az igazságügyi minisztérium alkuját
- Uniós vizsgálat a Microsoft ellen
- A Microsoft-perben megosztottak az amerikai államok
- Az amerikai kormány nem ragaszkodik a Microsoft feldarabolásához
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.