Fellebbezett a Microsoft

2000. június 19. 11:46
A Microsoft kedden hivatalosan benyújtotta fellebbezését Thomas Penfield Jackson ítélete ellen. A fellebbezést a szokásoktól eltérően nem három tagú bírói tanács, hanem - az ügy kiemelt fontosságára tekintettel - a fellebbviteli bíróság teljes bírói testülete fogja tárgyalni.
Az amerikai igazságügy-minisztérium azonban a cég fellebbezésének beérkezése után néhány órával azzal a kéréssel állt elő, hogy - mivel megítélése szerint a Microsoft csak elhúzni akarja a pert - a fellebbezést ne a "rendes másodfokú" fellebbviteli bíróság, hanem rögtön az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága bírálja el.

A Microsoft a fellebbezéssel együtt azt is kérte a fellebbviteli bíróságtól, hogy függessze fel az első fokú ítélet azon rendelkezéseinek végrehajtását, amelyek - mintegy a kettéválasztás "mellékbüntetéseként" - különböző lépések 90 napon belül történő megtételét írják elő a Microsoftnak. (A "főbüntetést", vagyis a kettéválasztást csak a jogerős ítélet után kell végrehajtani, itt tehát nem kell a Microsoftnak felfüggesztést kérnie.) Ezen "mellékbüntetés"-jellegű rendelkezések legfontosabbika, hogy a cégnek jelentős mértékben mások rendelkezésére kell bocsátania a Windows forráskódját.

A forráskód ismeretében mások is tudnak alkotni alkalmazási programokat a Windows-rendszerre. E vonatkozásban az egyik leginkább piacérzékeny terület az internetes kereső programok kínálata: a Microsoftnak elsősorban azt hányták a szemére, hogy a Windowsba beépítette saját internetes kereső programját (az Internet Explorert) is, így a kezelői rendszer megvásárlóit ennek a kereső programnak a használata felé terelte, méltánytalanul hátrányos helyzetbe hozva a konkurenciát. A felfüggesztés hiányában 90 napon belül megteendő lépések közé tartozik az is, hogy a Windows rendszert installáló számítógépgyártók számára lehetővé kell tenni a Windows kezelői felület módosítását - lényegében a Microsoft internetes keresőjének az "elrejtését", az árukapcsolás megszüntetését.

Korábbi eljárások során a washingtoni fellebbviteli bíróság a Microsoftra nézve kedvezően foglalt állást, és a cég most azt hangoztatta: bízik abban, hogy a másodfokú szerv igazat ad majd neki, miszerint jogtalan és káros lenne a cég kettészakítása.

Kulcsszavak: =bill jog Microsoft +fontos

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52