Távmunkaház Nagykőrösön az EU és a Microsoft támogatásával

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 5. 08:36

Távmunkaház készült el Nagykőrösön az Európai Unió 630 ezer eurós, valamint a Microsoft Magyarország Korlátlan Lehetőségek programjának támogatásával, 45 kiképzett munkavállaló várja itt, hogy munkába állhasson - mondta Tóth István, a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ igazgatója szerdán Kecskeméten az MTI-nek.

A teljes infrastrukturális beruházás elkészült, most pedig várják azoknak a cégeknek a jelentkezését a Bács-Kiskun Megyei Civil Szolgáltató Központ elérhetőségén, akik a korszerű számítógépekkel felszerelt házat a távmunkára kiképzett munkavállalókkal igénybe vennék - mondta el Tóth István, az uniós pályázatot elkészítő, valamint a nagykőrösi házat üzemeltető civil szervezet igazgatója.
 
Tóth István közlése szerint, a nagykőrösi távmunkaház leendő dolgozóinak többsége olyan személy, aki gyermekgondozási-segélyen volt, szülés előtti munkahelyükre nem vették vissza őket, illetve  kisgyermekük miatt nem tudnak távolabbi településekre bejárást vállalni. Az áprilistól munkába állók másik részét olyanok teszik ki, akik naponta több órás utazást vállaltak azért, hogy munkahelyükre eljussanak. A leendő munkavállalók több mint 90 százaléka nő.    
 
A távmunkaház olyan, a nyilvánosság elől elzárt irodai infrastruktúra, amelyben a munkavállaló a munkaadó vállalat földrajzi helyétől és szervezeti felépítésétől függetlenül végzi munkáját, de a kapcsolat - infokommunikációs eszközön keresztül - folytonos a megbízó cég vezetéssel.
 
Az iroda alkalmas olyan betanítható feladatkörök ellátására, amelyek nem igényelnek napi személyes kapcsolatot a más tevékenységet végző munkatársakkal, ilyen például call-center,  adatrögzítés, kutatás, adatfeldolgozás.
 
A Microsoft a projektből megvásárolt számítógépekhez biztosította a szoftvereket, valamint részt vett a dolgozói IT képzésen is. A távmunkaházban kialakított tantermet a Microsofttól kapott bútorokkal rendezték be.
Kulcsszavak: Microsoft távmunka

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?

A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.

2024. május 12. 14:20

Az Audi Development Camp idén nyáron is várja a jövő mérnökeit a Széchenyi István Egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria közös szervezésű Audi Development Camp elnevezésű nyári képzése idén augusztusban is várja a szakmai fejlődésre és kihívásokra vágyó mérnök- és közgazdászhallgatókat. Az egyhetes, angol nyelvű programon a magyar és nemzetközi fiatalokból álló csapatoknak ezúttal egy elektromos hajtáslánccal kapcsolatos projektfeladatot kell megoldaniuk.

2024. május 12. 13:47

A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket

A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.

2024. május 12. 12:01

K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé

Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

2024. május 12. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36