Magyar szoftver óvja a világ vasútjait
Továbbfejlesztette vasúti biztosítóberendezési-tervező és szimulátor alkalmazásait a Tran-SYS Kft. A 100 százalékban magyar cég megoldását már most is számos európai és távol-keleti ország mintegy 20 vasúttársasága és intézménye használja. A mintegy 33 millió forintos uniós támogatással megvalósult, összesen 71 millió forintos projekt világszerte piacvezetővé teszi a céget a szegmensben működő független fejlesztők között.
A vasúti biztosítóberendezések és szimulációs rendszerek tervezése egy speciális mérnöki feladat, amellyel csak néhány vállalkozás foglalkozik világszerte − ismertette a munka hátterét a 23 főt foglalkoztató cég ügyvezetője. Dr. Parádi Ferenc hangsúlyozta, a mostani újítással a Tran-SYS lett az egyetlen univerzális, gyártóktól független megoldással rendelkező vállalkozás, amely így meglévő osztrák, német, belga, luxemburgi, svájci, finn, szingapúri és magyar referenciái mellé Európa más országaiban és a távol-keleten is erősítheti jelenlétét, például Indiában és Kínában. A cég a tavalyi 694 millió forintos árbevételét a befektetés révén jelentősen növelni tudja, így a fejlesztés néhány éven belül megtérül.
Kapcsolódó cikkek
- ESET: Böngészőn keresztül támadnak a vírusok!
- Két nap alatt a legnagyobb hazai vállalatok rendszerei is feltörhetők
- Feltörte a szociális hivatal honlapját az Anonymous
- A brit belügyminisztériumot támadta az Anonymous
- ESET Endpoint Solutions a tesztelés az utolsó fázisába lépett
- Mobil kütyükre fókuszálnak a hekkerek
- Csehország - Az Anonymous hackerei újra feltörték az ODS honlapját
- Tiltakoznak Ausztriában az adatmegőrzési törvény ellen
- Kínai védelmi minisztérium: Peking nem támogat hackereket
- Kürt: Robbanás előtt a mobilos visszaélések száma?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.