Táblagép vezérli a robotot - Elérkezik végre az áttörés? (2. rész)

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 18. 09:47

    A vállalat ráadásul 657 alkalmazottja közül 55-öt kényszerült elbocsátani az amerikai katonai megrendelések mérséklődése miatt, az érintett üzletág vezetőjének távozását pedig az az aggodalom idézte elő, hogy az iRobothoz más államok kormányaitól sem érkezett elegendő megrendelés.

    Egy független elemző, Frank Tobe szerint - aki a Robot Report című online oldal kiadója - amíg az Avát fel nem készítik arra, hogy képes legyen tárgyak megragadására és mozgatására, a robot használata korlátozott marad. Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az InTouch-csal létrehozott szövetség révén az iRobot megvetheti a lábát az egészségügyi gondozás területén. Az iRobot ugyanis azt tervezi, hogy 6 millió dollárt fektet be az InTouchba, az elemző pedig úgy látja, hogy a kétféle technológia egyesítésével a vállalatok jóval alacsonyabb költséggel készíthetik el eszközeiket, és több üzletet is vonzhatnak magukhoz.
    Mindeközben az iRobotnak meg kell küzdenie az ázsiai és európai konkurensekkel is, amelyeket saját kormányaik abban a hitben támogatnak, hogy segíteni fogják a gazdaság fellendítését.
    Az elemzők szerint ugyanakkor az iRobot számos kulcsfontosságú szabadalom birtokosa, és rendelkezik azzal a képességgel, hogy valós szükségleteket megcélozva építse meg robotjait, utána pedig rátaláljon a megfelelő értékesítési csatornákra is.

Kulcsszavak: iPad tudomány robot

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36