Magyarországon épül Európa legnagyobb adatátviteli informatikai központja

MTI Sajtóadatbank, 2012. május 5. 09:08

"Magyarország egyik legkiemelkedőbb, huszonegyedik századi projektjét jelentjük ma be" - mondta Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter a Budapesten létesítendő, Európa legnagyobb adatátviteli kapacitással rendelkező adatközpontja, a CERN@WIGNER projekt pénteki bemutató sajtótájékoztatóján.

Az összesen mintegy 50 milliárd forint értékű informatikai, hálózati, főként a tudományos munkát és kutatást támogató projekt azért Magyarországon valósul meg, mert a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja (MTA Wigner FK), a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával sikeresen pályázott az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nemzetközi tenderén.
    A kezdetben másodpercenként 100, majd később 400 gigabit sávszélességű hálózati összeköttetést nyújtó központnak 2013. január 1-én már működnie kell. A hálózat és a központ például 4 millió könyv tartalmát 25 perc alatt képes továbbítani, és már az induló 100 gigabites sávszélesség is nagyobb, mint amennyi jelenleg a magyar internetforgalom lebonyolításához szükséges.

    A projektindító eseményen a miniszter kifejtette, a világ most ránk figyel, mert itt valósulhat meg az a korszakalkotó beruházás, amely Európának a legnagyobb adatátviteli informatikai központja lesz.
    A központ révén 2013 elején Genf és Budapest között ultra szélessávú hálózati kapcsolat jön létre. A világszínvonalú adatközpont képes lesz csúcssebességgel továbbítani a CERN kutatóintézet részecskegyorsítójából nyert adatokat az új, kimagasló műszaki jellemzőkkel bíró budapesti géptermi komplexumba.

    A miniszter megnyitó beszédében elmondta, az állami támogatást élvező pályázatot tavaly októberben nyújtották be a CERN-hez. Huszonnyolc ország tett ajánlatot. Magyarország a többi között Svédországot, Norvégiát és a Svájcot megelőzve nyert. Ez pedig a miniszter szerint önmagában is bizonyítja, hogy kimagasló volt a magyar pályázat.
    Németh Lászlóné elmondta, nem véletlen, hogy az egyedülálló csúcstechnológiát képviselő beruházás Magyarországon valósul meg, hiszen a magyarok híresek szellemi képességeikről, a kutatási eredményeikről és arról, hogy jól tudnak együttműködni másokkal.
    A miniszter kifejtette, ez a beruházás is hozzájárul Magyarország nemzetközi tudományos hírnevének öregbítéséhez.

    Német Lászlóné elmondta azt is, hogy akkor válik a tudás és a tudomány valódi kitörési ponttá, ha az állam is támogatja a vállalatok, tudományos műhelyek munkáját, a gazdasági, társadalmi üzleti szféra képviselőit.
    Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke elmondta, nagy siker az ország, az akadémia és a Wigner kutatóközpont számára, hogy itt épül meg a világ egyik legnagyobb adatátviteli központja.
    Az épület és a gépészet 8,5 milliárd forintba kerül, míg például a számítógépekre és egyéb berendezésekre több mint 40 milliárd forintot költenek. A magyar állam 8,5 milliárd forinttal járul hozzá a projekt megvalósításához.

    Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere az eseményen kifejtette, a projekt azt bizonyítja, hogy az állam és a magánszereplők képesek hasznosan együttműködni. 
    A genfi központú CERN 1954-ben jött létre, 20 tagállama van, Magyarország 1992-ben csatlakozott a szervezethez. A nagyenergiás részecske- és magfizika kutatásban élenjáró CERN 2011-től világlaboratóriumként működik, amelyet a világ minden országból használnak a kutatók, évente mintegy 13 ezren. Magyarországról 60-70 mérnök, fizikus és informatikus, szakember és mesterdiák vesz részt a CERN különböző kísérleteiben.
    Az MTA Wigner FK a nemzetközi kutatások egyik kulcsszereplője, ahol például részecskefizikai, magfizikai kutatásokat folytatnak, illetve továbbfejlesztik az adatkezelést és az adatfeldolgozást, valamint az ezt segítő információtechnológiát.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst

A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja.  A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.

2024. május 1. 13:48

Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI

Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.

2024. április 24. 13:11

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36