A Sixt erős ausztrál partnerrel állt össze
A Sixt nemzetközi terjeszkedő stratégiája nagy léptekkel folytatódik. Mostantól kezdve az ausztrál piacot is ellátják a széleskörű autókölcsönzési szolgáltatásaikkal egy olyan erős partner támogatásával, amely sokéves tapasztalattal rendelkezik az autóbérlés terén.
Az ötödik kontinensen kiterjedt gépjárműflottával várják a vásárlókat, a kompakt autóktól a prémium kategórián keresztül egészen a négykerék-meghajtású terepjárókig. A Sixt – a helyi Holden márka mellett, amely a General Motors Corporation kezében van - Toyota, Hyundai és Mitsubishi autókat kínál Ausztrália minden nagyvárosában.
„Ausztrália a hatodik legnagyobb ország a világon, és nagyon fontos turista célpont, az ide utazók száma évről évre folyamatosan növekszik. A nagy távolságok miatt a - repülés mellett – igen fontos közlekedési eszköz a gépkocsi, ezért is kellett egyszerre szinte minden nagyobb repülőtéren (Adelaide, Brisbane, Cairns, Canberra, Gold Coast, Melbourne, Perth és Sydney), és a nagyobb városokban is (Sydney, Melbourne és Perth) irodát nyitni” – tudtuk meg Dévai Gábortól, a Sixt magyarországi képviseletének vezetőjétől. „A turisták és az üzleti ügyben utazók egyaránt választhatnak a Sixt teljes termékpalettájáról – a klasszikus egynapos autóbérléstől a heteken keresztül tartó hosszab időtávú szolgáltatásig. Az utazók pár kattintással lefoglalhatják a választott autót a www.sixt.hu weboldalon is.”
Rüdiger Proske, a Sixt rent a car nemzetközi franchise részlegének vezető alelnöke úgy véli, hogy “a Sixt szerencsés, mert egy nagyon tapasztalt és piacképes ausztráliai partnerre tett szert hosszú távra. Ausztrália a turisták szempontjából lenyűgöző hely. Az a célunk, hogy kiaknázzuk a kontinensben rejlő potenciált a kiváló kölcsönzési szolgáltatásainkkal. Ez egy fontos mérföldkő a Sixt nemzetközi terjeszkedése útján.”
Kapcsolódó cikkek
- Az autókban is átveszi az uralmat az okostelefon - Technológiai fordulat az utakon (1. rész)
- Hangfelismerő technológia az iGO primo-ban
- Van keresnivalójuk az autóiparban a magyar IT cégeknek
- Kenyai indulás: A Sixt Afrikában is erősít
- E-útdíj elektronikus kapu vagy GPS megoldással
- Ingyenes, valós idejű forgalmi adatokkal egészült ki az iGO primo app
- E-útdíj: elektronikus kapu vagy GPS?
- Elindult az autokolcsonzes.hu nemzetközi bérautó-foglaló oldal
- Már Atlantában és a Fülöp-szigeteken is jelen van a Sixt rent a car
- A Sixt száz éves történelmének legjobb pénzügyi évét zárta
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.