A betegek együttműködésének javulását eredményezi az új egészségügyi infokommunikációs rendszer
Michelberger Ágnes, a cég ügyvezető igazgatója tudatta: a projekt célja olyan szolgáltatási csomagok kialakítása és piacra vitele, amelyek a kutatási adatokra alapozott technológiai és szoftvereszközök fejlesztésével a betegek együttműködési hajlandóságának hatékony növelését eredményezik.
A kutatások szerint napjainkban a kórképek a krónikus megbetegedések irányába tolódtak, a hosszan tartó kezelés pedig a beteg aktív együttműködését igényli. Az állam a krónikus betegségek gyógyítására a gyógyszerkassza mintegy 30 százalékát fordítja, ugyanakkor a betegeknek csak 40 százaléka szedi megfelelően a gyógyszereit, ami a szövődmények kialakulása vagy a kórházi kezelés szükségessé válása miatt veszélyeket rejt - tette hozzá.
A közlemény szerint a kialakított figyelő és figyelmeztető infokommunikációs rendszer a betegek együttműködésének javulását eredményezi, emellett a kezelőorvos számára is információkat szolgáltat a beteg állapotáról, gyógyszerszedési szokásairól.
A K+F projekt az akkreditált Alliance Informatikai és Innovációs Klaszter tagvállalatainak közreműködésével valósul meg. A BEKUTA Kft.-t a MedicalScan Kft., az Apertech Kft., a Combit Számítástechnika Zrt. és az RD Systems Kft. alapította.
Kapcsolódó cikkek
- A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége
- Sport és egészség Androiddal
- Online tolmácsszolgálat segíthet a nyelvi nehézségeken az osztrák kórházakban
- Tudatos betegségmegelőzés az American Express Magyarországnál
- A következő hetekben kiírhatják az e-recept megalapozásához szükséges pályázatokat
- iPhone-nal az egészségért: innovatív egészségügyi mérőeszközök a T-Mobile-nál
- 400 millió génkiolvasó szoftverfejlesztésre az Euroventures-től
- Robot végzi a szívkatéterezést is
- Interneten ellenőrzik az egészségbiztosítási ellátásra való jogosultságot
- iBrain - Olvasni igyekszik Stephen Hawking gondolatait (2. rész)
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.