Kutatók éjszakája - Rendezvények hatvan helyszínen

MTI Sajtóadatbank, 2012. augusztus 4. 09:47

Jövőkutatás, fényorgona, sebészeti boncolás, vezető nélküli légi járművek - csak néhány az idén hetedik alkalommal megrendezendő Kutatók éjszakája legkedveltebb programjai közül, amelyek szeptember utolsó péntekén csaknem 60 helyszínen várják az érdeklődőket országszerte.

A Kutatók éjszakája az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett népszerű fesztivál. Az eseményt 2005 óta minden évben szeptember negyedik péntekén tartják, ez idén szeptember 28-ára esik. Az egész éjszakás rendezvénysorozat célja, hogy megváltoztassa a kutatókról kialakult általános képet, ezáltal minél több fiatalt győzzön meg arról, hogy érdemes a kutatói életpályát választani.


Az eseménysorozatot 2012-ben is a Tempus Közalapítvány szervezi számos felsőoktatási intézménnyel és kutatóintézettel együttműködve. Az idén immár harmadszor a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány is társszervezője a rendezvénynek - hangsúlyozza a Tempus Közalapítvány pénteki közleménye.


A Kutatók éjszakájának programjai közérthető, szórakoztató formában mutatják be a tudományos módszereket és eredményeket. A látogatók idén is megtudhatják, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő fejlesztések, kutatások mögött.


"Elmondhatjuk, hogy a lelkes kutatók és a kapcsolódó intézmények száma egyre nő" - hangsúlyozta Kurucz Katalin, a Kutatók éjszakája projektvezetője. 2011-ben 26 város 55 intézménye nyitotta meg kapuit a Kutatók éjszakáján, amelynek programjaira több mint ötvenezer látogató volt kíváncsi. Idén ennél is több látogatható helyszín készül programokkal országszerte, köztük olyan új csatlakozók, mint a Természettudományi Múzeum vagy az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete.


"Akit érdekel a kutatók munkája, vagy netán ismer olyan szakembereket, akik érdekes tudományterületeket derítenek föl, emellett rajzolni, festeni is jól tud és szeret, annak most remek alkalmat kínál az idei esemény" - emeli ki a közlemény.


A 2012-es Kutatók éjszakája kapcsán ugyanis a Tempus Közalapítvány meghirdette a Rajzolj kutatót! pályázatot a kutatói munka és az egyes tudományágak megismertetése és népszerűsítése érdekében. A szervezők olyan alkotásokat (festmény, grafika, kollázs, montázs, digitális technika) várnak, amelyek kutatót/kutatókat ábrázolnak munka közben. A pályázaton több kategóriában - az általános iskolásoktól a felsőoktatási hallgatókig - mérettethetik meg magukat a jelentkezők. Az alkotások beérkezésének határideje szeptember 10. A beküldött pályamunkák értékelését a Kutatók éjszakája szervezésében részt vevő intézmények végzik.
 

A legjobb képekből a szervezők tárlatot állítanak össze, amely szeptember 28-án Budapesten a Kutatók éjszakáján lesz megtekinthető.
 

Mint a szervezők írják, a programok folyamatosan bővülnek és hamarosan elérhetőek lesznek az esemény honlapján (www.kutatokejszakaja.hu, www.facebook.com/kutatokejszakaja).

Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36