Az ESET is várja az e-gamereket a világ legnagyobb játék eseményén, a Gamescom-on
Az idén 25 éves, proaktív védelmet kínáló, ESET az XMG különleges játékgépeket gyártó Schenker Notebooks partnereként vesz részt a Kölnben hét elején megnyílt Gamescom kiállításon. A világ legnagyobb gamer eseményén lelkes rajongók százezrei csatlakozhatnak majd az ESET-hez az XMG és az ESET közös standjánál az ESL Arena 8-as csarnokában. Az expo csúcspontjának az ESET Summer Masters Starcratf 2 versenyét tartják, amelyre vasárnap, augusztus 18-án kerül sor. Ebben a versenyben a legjobb játékosok fognak a pénznyereményért megküzdeni. A játszmákat élőben lehet követni az interneten is. - http://www.homerj.de/
Az ESET/XMG standja 200 négyzetmétert foglal el, ebből 45 négyzetméter pódium, ahol egy FullHD képernyőn lehet követni az eseményeket..
Az ESET-stand látogatóinak – a csúcsesemény mellett - rengeteg játékra és bulizásra is van lehetőségük, több DJ is fellép náluk, napközben pedig bemutató játszmákat láthat a nagyérdemű és tombolasorsolások is színesítik a programot.
Az ESET a zavartalan játékélmény biztosítása érdekében vezette be a játékos üzemmódot az ESET Smart Security 5 és ESET NOD32 Antivirus 5 termékeikben, amely automatikusan átvált néma üzemmódra a rendszer erőforrásainak megőrzése érdekében, így a felhasználók csak a játékra vagy egyéb fontos feladatokra tudnak koncentrálni bármilyen figyelemelterelés nélkül, miközben a rendszerüket továbbra is maximális biztonságba tudhatják.
Kapcsolódó cikkek
- Lopásgátlóval felszerelt ESET NOD32 Antivirus 6 és ESET Smart Security 6
- ESET: Böngészőn keresztül támadnak a vírusok!
- Folytatódik az újabb Autorun korszak
- Aktualizálta Mac OS X-re írt szoftvereit az ESET
- Nissan GT Academy: Virtuális autóverseny a valódi vezetéséért
- Az ESET hetvennegyedszer is „százas”
- Autorun és Conficker újra az élen
- Új szervervédelmi csomagok az ESET-től
- Visszavette a trónt az Autorun vírus
- Magyar díjazott a Hack4Europe programozóversenyen
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.