Dow Jones Fenntarthatósági Index: több kategóriában is első helyen a Siemens
Az „Ipari termékek és szolgáltatások” kategóriában elért vezető pozíciójával a Siemens idén először a több szektorban működő vállalatok rangsorában is első helyen végzett. Szintén az első helyre került a „Diverzifikált Iparvállalatok” kategóriában, amelyben a 100-ból megszerezhető 92 ponttal az eddigi legjobb eredményét érte el (2011-ben 90 pontot szerzett). A kategóriájában olyan cégeket előzött meg, mint a 3M, General Electric, Toshiba, ThyssenKrupp. A Siemenst a Szén-dioxid-kibocsátás közzététel projekt (CDP) keretében is díjazták, amelynek értékelésében a 100-ból 98 pontot ért el.
A Siemens jövedelme 40 százalékát környezetbarát termékekből nyeri. A 2011-es pénzügyi évben a cég az ügyfelei szén-dioxid kibocsátását közel 320 millió tonnával csökkentette. Mindezzel jelentős összegeket is megspórolt a partnereinek. A világ legerősebb és leghatékonyabb gázturbinájának egyesült államokbeli üzembeállításával például a áramtermelés költsége 1 milliárd dollárral csökkenhet a gázturbina teljes élettartama alatt. A Dow Jones Fenntarthatósági Index 1999-es indulása óta a Siemens sorozatban ötödszörre nyerte el az első helyet.
Kapcsolódó cikkek
- Környezetkímélően csomagol a Magyar Telekom
- Okosmérők a Telenor bázisállomásain
- Virtuális telefonközpontot adományoz a Magyar Telekom lelkisegély-szolgálatoknak
- Műholdakat vetnének be az erdősítések nyomon követésére Pekingben
- Ricoh környezetbarát megoldások az EcoPrint-en
- Jövő-Kép címmel hirdet fenntarthatósági fotópályázatot a Telekom
- Augusztus 10-ig lehet pályázni a Telekom fenntarthatósági sajtódíjára
- SAP: nem szállt el a CO2 kibocsátás
- Új energiatakarékos, háztartási Verbatim LED-izzócsalád
- A Fujitsu naganói üzeme új rendszerrel nyeri ki a rezet a szennyvízből
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója
A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.