Házhoz viszi minősített tanúsítványait a NetLock
A minősített elektronikus aláírással ellátott elektronikus állományok teljes bizonyítóerejű magánokirati joghatással bírnak. A NetLock által kibocsátott aláíró tanúsítványok közigazgatási hatósági eljárás során is használható tanúsítványnak számítanak, ezek kibocsátása pedig az ügyfél tulajdonában lévő Biztonságos Aláírás Létrehozó Eszközön történik. Ezzel a módszerrel többek között megoldható az önkormányzati rendeletek és jegyzőkönyvek küldése a fővárosi és megyei kormányhivatalok részére, valamint a papíralapú dokumentumok hiteles elektronikus másolatainak elkészítése.
A tanúsítványokon kívül bemutatkoztak a NetLock által forgalmazott legmodernebb kriptográfiai eszközök is, például az intelligens kártyák. Ezek a hitelkártya méretű mini számítógépek már képesek az egyénre jellemző paraméterek – például szemírisz, ujjlenyomat, tenyérgeometria – tárolására és azonosítására, így biztosítva teljes mértékben az eszköz helyett az egyén azonosítását. A kártyák mellett az ugyanezt a biztonsági szintet nyújtó USB eszközöket is megismerhették a látogatók.
„Minden előzetes várakozásunkat felülmúlta a rendezvény sikere, melyhez nagyban hozzájárult a Zala Megyei Kormányhivatal aktív közreműködése is. A résztvevők a legnagyobb előnyként azt emelték ki, hogy a kötelező személyes regisztrációt helyben, díjmentesen biztosítottuk, és az interaktív szakmai oktatáson pedig azonnal választ kaptak a kérdéseikre. Mindezek megerősítettek minket abban, hogy más megyékben is hasonló rendezvényeket szervezzünk” – foglalta össze a tapasztalatokat Csorbai Ádám, a NetLock Kft. kereskedelmi menedzsere.
„Örömmel fogadtuk és támogattuk a NetLock Kft. kezdeményezését, hogy egy zalaegerszegi eseményen mutathassák be az elektronikus ügyintézést segítő megoldásaikat. Ezzel jelentősen megkönnyítették, hogy a helyi önkormányzatok képviselői minősített tanúsítvány csomagokhoz jussanak, a nagyszámú megrendelésnek köszönhetően ráadásul kedvezményes áron érhették el a papírlapú ügyintézést kiváltó eszközöket. A 23/2012.(IV.25.) KIM rendeletben biztosított lehetőség irattári és papírköltségben jelentős megtakarítást eredményez az állami és önkormányzati szerveknek” – mondta el dr. Sipos János, a Zala Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője.
Kapcsolódó cikkek
- Elektronikus fuvarlevél a NetLock-tól
- EU-s felmérés az elektronikus hitelesítésről és hitelességről
- Vállalati közgyűlés elektronikus úton
- Már a fizetési meghagyások is elektronikus úton járnak
- D-Link és Netlock a Magyar Telekomnál
- A válság segíti az elektronikus számla terjedését
- Elektronikus hitelesítést biztosító bővítmény SBO számlázó rendszerekhez
- Elektronikus aláírás - hitelesítés nélküli mérlegadatok
- Cégeljárás: az e-ügyintézés átalakította a bíróságok feladatait
- Cégbírósági elektronikus aktákat fogad az OTP Bank rendszere
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.