eCommerce a ReklámFeszten
Az idei ReklámFeszt harmadik, digitális napján az e-kereskedelem témakörét is igyekeztek körüljárni tapasztalt szakemberek segítségével. Az online vásárlás megjelenésével nem csak a fogyasztók szokásai alakultak át, hanem új üzleti modell életre hívását is eredményezte. Nem csak száraz számadatokkal bombáztak, hanem személyes példák és esettanulmányok is segítettek tisztán látni.
Akik a kezdetekkor belevágtak, a „saját bőrüket vitték a vásárra” - mondta Kiss Ervin Egon, a SzEK.org vezetője, aki már az indulásnál ott volt, hiszen nevéhez fűződik a Netpiac. Szerinte fontos különbséget tenni az e-kereskedői és a kereskedői gondolkodás között, amire egy frappáns példát hozott.
Ha megkérdeznének egy kereskedőt, kinek adják el az utolsó darabot az adott termékből, arra egy „átlagos” szakember azt mondaná, aki a pénztárnál áll, vagyis a boltban tartózkodik. Egy e-kereskedő ezzel szemben máshogyan gondolkodik, ugyanis az utolsó darabot mindig az online vevőnek kell adni. Ez az alapvető gondolkodás- és látásmód. valamint a személyes bevonódás az, amely megkülönbözteti a kettőt.
Sok sikertelen próbálkozás volt már nálunk is az e-kereskedelem terén, amely talán pont ezek hiányából fakadt. Jelenleg kb. 100 sikeres e-kereskedő cég van és emellett pedig több ezer sikertelen ás átlag alatti is akad.
Idén bővülést várnak a webshopok forgalmától. Míg tavaly 155 mrd-os bevételt regisztráltak, 2012-re 175-185 mrd. közé becsülik ezt az összeget. Ettől azonban még le vagyunk maradva az EU-s átlagtól. Míg nálunk a vásárlások 2%-a zajlik neten, addig az unióban az a szám 3,8%. Persze itt is vannak kiemelkedő országok, vegyük például a skandinávokat, ahol a 10%-ot is meghaladhatja ez az arány.
Idén már bátran kimondhatjuk, hogy az e-kereskedelem túl van a „kamaszkorán”, viszont folyamatos fejlődéséhez, és ennek szinten tartásához új hajtóerőre van szüksége. A mobilok előretörésével sok minden megváltozhat, elég csak a mobilos fizetőalkalmazásokra gondolnunk, amelyek már most sokat lendítettek a piacon. Bár ma még e-kereskedelemről beszélünk, de lehet, hogy az évtized során az „e” betű el fog tűnni a képből, csakúgy mint a digitális fényképező esetében a „digitális” előtag - hiszen ma már a megkülönböztetés okán az „analóg” kifejezést használjuk, az előbbi az általános.
Sajnos a kezdeteknél még nem lehet tudni, kiből lesz nyertes, de fontos meglovagolni a hullámokat, és lépést kell tartani a változásokkal, különben a vásárlóközönség erodálódik, és kiesünk a pikszisből. A kampányok interaktív formába terelése sokat segíthet (SEO, display hirdetések). A YouTube is sokat segíthet, például az információs videók révén. Ez a típus a nézett videófajták listáján harmadik helyen áll. Az ide helyezett releváns hirdetések hatásosabbak lehetnek a fogyasztók bevonása, vásárlásra ösztönzése szempontjából.
A közösségi kommunikáció is jó alap lehet, hiszen itt is elérhető az a publicitás, ami a termékeknek, webshopoknak kell. Többen is igyekeznek kihasználni a facebook nyújtotta előnyöket (pl.ShopBuilder), hiszen itt a hirdetések mellett pontosan nyomonkövethetőek a felhasználói aktivitások, és remek forgalomterelő csatornának bizonyul. Azt fontos leszögezni, hogy a lájkoló még nem vásárló, hanem a facebookon gyúrunk vásárlót belőle - legalábbis a ShopBuilder példája ezt igazolja.
De mindezeken túl van még valami, amely alapvető lehet a sikernél. Hosszú távon érdemes a holnap struktúráját úgy alakítani, hogy az a vásárló számára is könnyen kezelhető legyen. Fontos, hogy ne hagyja ott az oldalt, és elégedett, visszatérő vendég legyen. A kevesebb néha több
Tehát a lényeg, hogy nem szabad csendben ülni - látszani kell.
Kapcsolódó cikkek
- Jöhetnek a multik: nem érzik magukat veszélyben a magyar webshopok
- Akár egymillióra is bírságolhatják a számlát nem adó Webshopot
- Titkos próbavásárlással tesztelték a magyar webshopok szolgáltatásait
- Ország Boltja: Ismét elindult Magyarország legnagyobb webáruház versenye
- Online mezőgazdasági piactér indult
- Az e-kereskedelem dinamikus bővülésére számítanak a magyar cégek
- Nem érzékelhető a válság hatása az online kereskedelemnél
- Interneten kínált hamis termékekkel bukott le egy zalai nő
- Tovább bővülhet a hazai internetes kiskereskedelem
- Évről-évre nő a webáruházak forgalma
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.