Vállalatok számítógépeit figyelnék Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 17. 10:30

Külföldi, köztük amerikai cégeket, vegyes vállalatokat is köteleznének Kínában arra, hogy vásároljanak meg és helyezzenek üzembe egy, a számítógépeikhez csatlakoztatható és hatóságilag hitelesített "megfigyelőeszközt" - számolt be a korábbi hónapokban már tapasztalt jelenségről az amerikai The New York Times (NYT) című napilap.

Az érintett vállalatokat büntetéssel és az internetszolgáltatás felfüggesztésével fenyegetik, amennyiben a megszabott határidőre nem tesznek eleget az intézkedésnek. Vannak, akik emiatt már panaszt tettek a kereskedelmi tárcánál, míg mások - állítólag üzleti titkaik kiszivárgásának veszélyétől tartva - egyszerűen figyelmen kívül hagyták a felszólítást. A lap értesülése szerint más amerikai, japán és koreai vállalatokat is megkerestek a kérdéses berendezés megvételét ajánlva. Egy Hopej tartományi - közelebbről meg nem nevezett - vállalatot még korábban tízezer jüan (360 ezer forint) bírsággal és az internetszolgáltatás fél éves szüneteltetésével fenyegettek meg, amennyiben határidőre nem tesznek eleget a felszólításnak.
 

A hatóságok azt állítják, hogy az intézkedésekkel a kiterjedt internetes csalásoknak szeretnének gátat vetni, a kibertámadásokat kívánják kivédeni, a pornóoldalak elérését akarják meggátolni és a rémhírek terjedését is szeretnék megakadályozni.
 

Nyilvános internetezőhelyeken, szállodákban, iskolákban már sok helyen csak kötelező regisztráció mellett használható a világháló, továbbá tartalmi szűrőket alkalmaznak. Egyes oldalak a "nagy kínai tűzfal" következtében már eleve elérhetetlenek, de vállalatok és magánszemélyek körében is elterjedtek olyan technikai megoldások, amelyek lehetővé teszik a "fal" megkerülését. Sok cég alkalmazottai így nagyobb szabadságot élveznek a böngészés során.
 

Az elmúlt nyáron Pekingben, valamint Hopej és Santung tartományban amerikai érdekeltségű vegyesvállalatokat utasítottak egy bizonyos "megfigyelődoboz" csatlakoztatására - idézi a NYT a CNN hírtelevízió augusztusi riportját, amelyben a minőségi márkák védelmi bizottságának illetékese nyilatkozott. Utóbbi szervezet több mint 200 vállalatot képvisel Kína-szerte. Már tárgyalt a kereskedelmi minisztérium több osztályával az ügyben, s szóvivője szerint sokkal inkább a helyi vezetők túlbuzgóságáról, semmint központi utasításról van szó.
 

 A doboz, amelynek használatát helyenként előírták, állítólag képes a teljes hálózati adatforgalmat figyelemmel kísérni. Ugyanakkor, mint kiderült, az esetek egy részében a helyi hatóságok nem veszik túl komolyan az ügyet.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36