Gyermek-egészségügyi informatikai rendszert alakított ki a T-Systems
A szakember a 2010 júliusában indult, 460 millió forintos összköltségű kutatás-fejlesztési program zárórendezvényén elmondta, a MagTár rendszer alkalmas gyermekgyógyászati intézmények adminisztrációs feladatainak ellátására, úgy, hogy közben hatékonyan támogatja az orvosok és ápolók munkáját. A nyílt forráskódú megoldásokon alapuló, grafikus felületű számítógépes rendszer rögzíti a páciensek ápolási dokumentációját, laboratóriumi és képalkotó-diagnosztikai vizsgálatainak eredményeit, valamint előállítja a társadalombiztosítási finanszírozáshoz szükséges adatokat is. A betegek adataihoz távolról hozzáférhetnek a családorvosok vagy a területileg illetékes járóbeteg-ellátó intézmények is – tudatta a projektvezető. A rendszert az egészségügyi intézmények infrastrukturális helyzetét figyelembe véve alakították ki, használatához nem szükségesek a legkorszerűbb munkaállomások, böngésző felületen vagy telepített kliensen keresztül is elérhető – tette hozzá Kincses László. Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem gyermekgyógyászati klinikájának vezetője elmondta, az intézményben, ahol egy éve folyik a rendszer kipróbálása, az orvosok többsége a T-Systems megoldását használja receptírásra, a zárójelentés elkészítésére vagy az ambuláns kezelések dokumentálására. A professzor szerint az informatikai rendszernek komoly szerepe lehet a fejlődési rendellenességek gyakoriságának vizsgálatában vagy a különböző ritka betegségek földerítésében is.
Kapcsolódó cikkek
- Az új BodyMaps mobilalkalmazással felfedezhetjük belső szerveink működését
- Az új BodyMaps mobilalkalmazással felfedezhetjük belső szerveink működését
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- Fogyókúra szórakoztató számítógépes programmal
- A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége
- A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége
- Sport és egészség Androiddal
- Sport és egészség Androiddal
- Lezárult a családtámogatási ellátásokat összefogó Téba projekt fejlesztése
- Lezárult a családtámogatási ellátásokat összefogó Téba projekt fejlesztése
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.