Idén már az okostelefonok uralkodhatnak

Czipperer Dia, 2013. március 5. 10:31

Az IDC jelentése szerint ebben az évben lesz a vízválasztó: várhatóan több okostelefont adnak majd el, mint hagyományos készüléket, de egyelőre még nem szorítja ki elődjét a piacról.

A becslések szerint idén minimálisan átvehetik a vezetést az okostelefonok: az IDC piackutató cég új jelentése szerint várhatóan 918.600.000 okostelefon szállítanak majd a világ különböző pontjaira, amely a teljes piac 50,1 %-át teszi ki. Ezzel az aránnyal épphogy felülkerekedhet, viszont jelzésértékkel bír.

 
Úgy tűnik, a nagyobb népességgel rendelkező országok generálják majd a nagyobb keresletet, mint például Brazília, India és Kína. Az utóbbi már túlszárnyalta az USA-t, a másik kettő jelenleg az ötödik és a hatodik helyen áll. De a becslések szerint 2017-re felküzdik magukat az USA mögé a harmadik és negyedik helyre, és 129%-os és 459%-os növekedést jósolnak.
2017-ben már szinte teljes uralmat jósolnak az okostelefonoknak. A becslések szerint körülbelül 1,5 milliárd készülék kerül forgalomba, ami a piac kétharmadát teszi ki.  A felmérésből az is kiderül, hogy bár az USA-ban a felhasználók többsége már okostelefonnal rendelkezik, mégis lassabbnak mutatkozik a fejlődés.
 
Ami az elfogadást és terjedést még inkább erősíti, hogy folyamatosan mennek le az árak. Igaz, jönnek újabb készülékek, amelyekért busás árat számolnak fel, de a régebbi modelleket már szinte „dobálják” az ember után.
 
Forrás: Techspot.com
 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55