Ötezer forintból épült akadálykerülő robot Szegeden
Kevesebb mint ötezer forintból épített egyszerű szerkezetű, guruló, akadálykerülő robotot Kecsenovity Egon, a Szegedi Tudományegyetem harmadéves anyagmérnök hallgatója, akinek munkáját az intézmény 2013-as innovációs versenyén díjazták.
A KITT-E váza tartós és könnyű préselt falemezből készült, a szerkezet két fix kerekét egy-egy elektromotor hajtja, a kanyarodást pedig bolygókerék teszi lehetővé. A robot irányításáért mikrovezérlő fele, amely a jeleket a berendezésbe épített szenzorokból kapja. Ha a KITT-E akadálynak ütközik, az eszköz programjának megfelelően új utat keres.
A hallgató tájékoztatása szerint jelentős költségcsökkentést tett lehetővé, hogy a robot áramköreit maga tervezte meg, és a paneleket is kézzel rajzolta. Kecsenovity Egon úgy véli, hogy a robot kiválóan használható oktatási célokra, hiszen építése során a szakkörökön, kurzusokon részt vevő diákok komoly elektronikai, programozási ismereteket szerezhetnek - nem beszélve arról, hogy csekély anyagi befektetéssel látványos eredmény érhető el.
Kapcsolódó cikkek
- A NASA „őrlángra teszi” a Curiosity-t
- Nemzeti Koordinációs Központ alakul a Pannon Egyetemen
- Tudományos konferencia fúziós erőművekről, a botnetről, járműipari fejlesztésekről a BME-n
- Az ízek hangzó párjait keresik egy internetes teszt során
- Ivóvizet "fakaszt" a reklámtábla
- Öregebb az univerzum, mint gondoltuk
- Tudományos kalandokra hívja a diákokat a Chemgeneration Roadshow
- "Önmagukat vezető" teherautókat fejlesztettek ki Japánban
- Futballozó és táncoló robotok versenyeznek áprilisban Nyíregyházán
- RobonAUT 2013 címmel robotversenyt rendeznek a Műegyetemen
Tudomány ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.
A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet.