Újra Laufer Tamás lett az IVSZ elnöke
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csütörtöki közgyűlésén ismét Laufer Tamást választotta elnökévé - közölte az infokommunikációs érdekképviseleti szervezet. Laufer Tamás 2010 óta a szövetség vezetője, az elnöki posztért négy másik jelölttel versenyzett, akiket szintén a tagvállalatok ajánlottak.
A közgyűlésen új elnökségi tagokat is választottak, továbbá szavaztak az alapszabály módosításáról. Így a méret szerinti tagozat legkisebb csoportja mostantól új néven, Mikro és Start-up vállalkozások tagozataként működik tovább. Az IVSZ ezzel a Start-up azaz a kezdő vállalkozások iránti elkötelezettségét kívánja erősíteni.
Kapcsolódó cikkek
- Továbbra is népszerű az IT a hazai fiatalok körében
- Pénztárgépcsere: globális chiphiány és jelentős áremelkedés
- A gazdasági növekedés egyik motorja lehet az IKT-ágazat
- IVSZ IKT Index: a hazai IKT piac állapota és kilátásai
- Start-up konferenciát és versenyt rendez az IVSZ
- IVSZ: Öt éven belül duplázódhatna a hazai szoftver export kormánytámogatással
- Befektetők előtt bizonyíthatnak a Start-up verseny döntősei
- Az IVSZ céges szerepvállalást javasol a felsőoktatásban
- Az IVSZ kiszámíthatóbb szabályozási környezetet és stratégiai együttműködést vár a kormánytól
- A változó világban az IKT szektornak is változnia kell
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.