Új vezérigazgató a Libra Szoftvernél
A Libra Szoftver 2013. május 24-én tartotta rendes éves közgyűlését, ahol ifj. Faur Kálmánt nevezte ki a cég vezérigazgatójává.
A Libra Szoftver új vezérigazgatója ifj. Faur Kálmán lett. A közgazdász végzettségű, 33 éves szakember 2006 óta vezérigazgató-helyettesként vett részt a cég vezetésében. 2004 és 2006 között a Volán Elektronika Zrt. marketing igazgatója volt.
Pályáját a Wallis cégcsoporthoz tartozó Café kommunikációs ügynökségnél, illetve annak elődjénél gyakornokként kezdte 2000-ben, és ügyfélkapcsolati menedzserként távozott a cégtől 2004-ben. Főiskolai tanulmányait az International Business School-ban végezte 1998 és 2002 között, mesterképzést pedig a Corvinus Egyetemen 2003-tól 2005-ig.
Kapcsolódó cikkek
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.