Internetes szervdonor-regisztrációs rendszert indítanak Kínában

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 14. 07:53

Interneten regisztrálhatnak a jövőben a szervdonorok Kínában, ahol jelenleg a súlyos hiány miatt a rászorulók alig több mint fél százalékának van esélye a sokszor életmentő transzplantációs műtétre.

Az önkéntesek regisztrációját lehetővé tevő rendszer a következő hetekben, még június vége előtt indul - jelentette be a programot meghirdető kínai vöröskereszt. Az adatbázisba bárki jelentkezhet, aki halála után fel szeretné ajánlani szerveit, a felajánlás önkéntes és visszavonható.
 

A rendszer új reményt adhat sok százezer, gyakran évek óta átültetésre váró kínai számára. Az egészségügyi és családtervezési bizottság adatai szerint évente mintegy másfél millió ember szorulna transzplantációs műtétre az országban, közülük 300 ezer számára életmentő lenne a beavatkozás. Szervhiány miatt azonban mindössze tízezrükön tudják elvégezni az operációt.
 

A kelet-ázsiai ország kísérleti jelleggel 2010-ben indított szervdonorrendszert az ország 16 kijelölt tartományában és tartományi jogú városában, ezt júniusban újabb hat területre terjesztik majd ki. A program lassan indul, annak kezdete óta a statisztikák szerint mindössze 800 felajánlás érkezett. Egy 2012-es, a pekingi orvostudományi egyetem gondozásában készített tanulmány szerint a kínai lakosság több mint 70 százaléka fogalmazott úgy, hogy hajlandó lenne felajánlani szerveit átültetésre. A válaszadók kétharmada szerint a témával kapcsolatban felvilágosító kampányokra és a lakosság figyelmének felhívása lenne szükséges.
 

A szűkös kínálat miatt az illegális szervkereskedelem feketepiaca virágzik az országban. Akár nyílt internetes hirdetési oldalakon is lehet szerveket árusítókra találni, egy vese ára például 250 ezer jüan (9,2 millió forint) körül alakul, s állítólag a Közel-Keletről, Japánból és a régiós országokból is sokan utaznak Kínába a szükséges műtét miatt. A szervátültetés ma a tehetősek kiváltsága - fogalmazott egy rászoruló az egyik internetes fórumon.
 

A kérdés rendezése más szempontból is sürgető: becslések szerint a piacon lévő szervek mintegy háromnegyede elhunyt fogva tartottakból származik, szerveik felhasználása pedig sokszor beleegyezésük vagy családjuk tudta nélkül történik. A kivégzettek donorként való használata általános gyakorlatnak számít régóta, a társadalmi és nemzetközi nyomásra tavaly márciusban ennek öt éven belüli beszüntetését ígérte a vezetés.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36