NMHH: minden rászoruló igénylő kaphat támogatást a digitális átálláshoz

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 20. 10:16

Minden támogatást igénylő, rászoruló családot segíteni tud a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) abban, hogy az analóg földfelszíni tévéadás lekapcsolása, vagyis a digitális átállás után is tévézhessenek - hangzott el a hatóság szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója elmondta: a július végi lekapcsolásban érintett, az ország középső területén fekvő 14 megye lakói közül több mint 220 ezer, rászorulónak vélt háztartást kerestek fel az igények felmérése érdekében. Közülük több mint 54 ezer háztartás igényelt támogatást.
 

A hatóság megkezdte és a jövő hónap végéig be is fejezi az eszközök beszerelését ezekbe az otthonokba, már több mint 13 ezer családhoz beszerelték a szükséges set-top-boxokat (jelátalakító készülékeket) - tette hozzá. A tájékoztatón elhangzott, hogy az egész ország területéről a digitális átállás második üteméig, vagyis október végéig összesen mintegy 100 ezer igénylésre számít a hatóság, az ehhez szükséges, háztartásonkénti 20-25 ezer forintos forrás pedig rendelkezésre áll. Eddig mintegy 1,6 milliárd forintot fordítottak erre a célra.
 

A főigazgató a digitális adások előnyeiről szólva elmondta: az jobb kép- és hangminőséget biztosít, hét csatorna ingyenesen elérhető általa, és olyan funkciókat is nyújt, mint a gyermekzár, az elektronikus műsorújság vagy az eredeti nyelven történő tévézés lehetősége.
 

Karl Károly hírközlés-felügyeleti osztályvezető hangsúlyozta: a hatóság minden olyan családot támogatni kíván, aki önerőből nem képes megoldani a digitális átállást. A rászorulók körét - akiknek biztosítják az igénylés lehetőségét - szociális alapon határozzák meg, ebben az önkormányzatok vagy például a nyugdíjbiztosító volt az NMHH segítségére.
 

Az első ütemben érintett 14 megyéből érkező 54 ezer igénylés 94 százalékában kiegészítő eszközre volt szükségük az embereknek, míg 6 százalékban az előfizetési költségeikhez kértek segítséget. Hangsúlyozta ugyanakkor: akiket nem ér el a hatóság, azoknak maguknak kell gondoskodniuk a digitális vételről. Az országban mintegy 500 ezer olyan háztartás van, ahol kizárólag analóg, földfelszíni vétellel tévéznek.
 

Vári Péter műszaki főigazgató-helyettes azt mondta: a digitális sugárzás már az egész országban működik 98 százalékos lefedettséggel, vagyis az átállással nem kell megvárni a kijelölt időpontokat. Tudatta azt is: a digitalisatallas.hu honlapon vagy a 06/80/383-940-es, ingyenesen hívható számon munkanapokon reggel 8 és este 8 óra között kaphatnak segítséget az érintettek akár technikai kérdésekben is.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Három hónapig díjmentesen használhatják az Apple Music alkalmazást az LG okostévék tulajdonosai

Izgalmas újdonságot mutat be okostévéin a zenestreaminget kedvelő felhasználók számára az LG Electronics (LG). A gyártó OLED modelljei és Dolby Atmos funkcióval*  ellátott QNED készülékei az első olyan okostelevíziók, amelyek támogatják az Apple Music Dolby Atmos-szal kiegészített térhatású hangzását (Spatial Audio with Dolby Atmos). A Magyarországon is e héttől elérhető, úttörő technológia lenyűgöző zenei élménnyel, a hangzásminőség új szintjével kecsegteti a hallgatókat.

2024. május 7. 19:26

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36