MÁV: öt éve van online jegyvásárlás

Az évforduló alkalmából játék indult

Czipperer Dia, 2013. szeptember 6. 13:43

Tegnap volt pontosan öt éve, hogy a MÁV elindította internetes jegyvásárlási szolgáltatását. Eddig több mint kétmillió utas választotta ezt a megoldást. A MÁV-START egy játékkal készült.

Az online jegyvásárlás semmivel sem bonyolultabb, mint a pénztárakban történő vásárlás, éppen ellenkezőleg. A gép előtt ülve hozzájuthatunk menetjegyünkhöz, legyen szó belföldi vagy nemzetközi utazásról, valamint a fizetési módnál sem csak bankkártyával, hanem mobilegyenleggel is fizethetünk. Ezután pedig kinyomtathatjuk jegyünket, de amennyiben erre nincs lehetőségünk, a vasútállomáson található jegykiadó automatáknál is átvehetjük. Sőt, a fejlesztéseknek köszönhetően némelyik jegyet már digitálisan, QR kód formájában is bemutathatjuk a kalauzoknak.

 

 

Na, de kezdjük az elejéről! Aki vonattal utazik, annak biztosan ismerősen cseng az Elvira neve, amely az első hazai online alkalmazás volt.  2008-tól lehetett a felületen már jegyeket is vásárolni. Persze, akkor a lehetőségek még korlátozottak voltak, hiszen nemzetközi jegyeket csak 2010-től lehet a neten is vásárolni.

 

 

A QR-kódos jegyhitelesítés sokáig nem volt megoldott, ki kellett nyomtatni a jegyet. Nagy előrelépés azonban, hogy feláras InterCity vagy gyorsvonatokon erre már nincs szükség: a kalauz a QR-kód leolvasásával is köteles elfogadni a menetjegyet. Ehhez persze nem árt egy készülék, amely kezeli a QR-kódokat, mondjuk egy okostelefon. Természetesen a rendszer számlát is képes kiállítani számunkra elektronikus számla formájában.

 

Nemrég pedig, a netes vásárlás ösztönzésére a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghirdetett egy olyan programot, melynek révén, ha valaki online vásárol jegyet, és azt otthon nyomtatja vagy elektronikusan bemutatja, három százalék kedvezményt kapnak a jegy árából.

 

A rendszer megbízható is, ezt a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közreműködésével is tanúsítja. A MÁV közleményében azt írja, hogy „a „Vedd a neten!” program keretében kidolgozott minősítési eljáráson a MÁV-START online vásárlási rendszere jól vizsgázott, teljesítette a megszabott követelményeket, és az auditáláson megkapta a tanúsítványt.”

 

A nyereményjáték tegnap indult útjára, mellyel railjet utazást lehet nyerni. Részletek a MÁV-START oldalán.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

K&H: Kate tiszta nyereség

Tavasztól a kis- és középvállalkozásokat is segíti Kate, a K&H digitális pénzügyi asszisztense. A mesterséges intelligencia-alapú megoldás egyetlenként az országban hangalapú utasításokat is megért és végrehajt, egyben felveszi a versenyt a legfejlett technológiákkal.   

2024. május 5. 11:59

Nagy a magyar cégek lemaradása a kisgyermekes anyák foglalkoztatásában

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az országban körülbelül 300 ezer főnyi potenciális munkaerő áll rendelkezésre, bár ez a szám régiónként változó. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelt szükség van a kisgyermeket nevelő anyák munkaerőpiaci reintegrálásának fokozott támogatására. 

2024. május 5. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55