A felújított okostelefonok új piactere fontos mérföldkőhöz érkezett

Kütyü Magazin, 2022. november 17. 14:06

Több mint ezer magyar vásárló vette igénybe a szeptember végi indulása óta a Rejoy.hu oldalát, a nemrég indult felújított készülékek piacterének szolgáltatásait. Az ügyfelek nagyobb hányada a cég piacterén keresztül vásárolt szakszerűen felújított telefont, míg kisebb részük a platformon keresztül egyszerű és kényelmes értékesítésének lehetőségével élt. A vállalat november 17. és 20. között tartja első magyarországi Black Friday akcióját, amelynek során nemcsak kedvezőbb árakat kecsegtet, hanem a szokásos 1 év helyett 2 év garanciát is kínál a készülékekhez.

A használt okostelefonok adásvételére specializálódott Flip Technologies (amelynek befektetői között van az eMAG Ventures is) által üzemeltetett Rejoy.hu piactér indulása óta már több mint ezer ügyfelet szerzett. A telefonok vásárlására egyelőre valamivel nagyobb igény mutatkozik mint azok – a Rejoy-nak történő – értékesítésére, ugyanakkor ez az arány megegyezik a nemzetközi piacokon is tapasztalt trendekkel.

 

A vállalat több mint 100.000 eurót, azaz közel 41 millió forintot fizetett ki a magyar ügyfeleknek régi telefonjaikért, és szeptemberhez képest 3 számjegyű növekedést ért el az itthon eladott, szakszerűen felújított telefonok számában.

 

 

A Rejoy.hu-n keresztül itthon értékesített telefonok több mint 73 százaléka iPhone volt: a legkelendőbb modellek mostanáig az iPhone 11 és az iPhone SE 2020, de az iPhone 12 mini és az iPhone 13 is igen népszerű a vásárlók körében. A Samsung a második legkeresettebb márka a felújított mobilok közt, a gyártó legnépszerűbb készülékei a Samsung Galaxy S10 Dual Sim, valamint a Samsung Galaxy S21 Dual Sim modellek.

 

Az elmúlt egy hónap során ügyfeleink 93 százaléka maximálisan elégedett volt felújított telefonjainak esztétikájával és technikai funkcionalitásával, és több mint 84 százalékuk ajánlaná is barátainak és családtagjainak, hogy a Rejoy.hu-n keresztül vásároljanak telefont. Annak érdekében, hogy minden vásárló számára jó élményt biztosítson, a cég 30 napos ingyenes visszaküldési időszakot biztosít ügyfelei számára.

 

Annak érdekében, hogy felhívja a figyelmet a felújított telefonok használatában rejlő kiaknázatlan lehetőségekre, a Rejoy november 17. és 2022. november 20. között rendhagyó Black Friday kampánytt szervez. A társaság az ez idő alatt értékesített telefonokra az alap 12 hónaposnál kétszer hosszabb, 24 hónapos garanciát vállal azon kívül, hogy kedvezményes áron kínál számos népszerű modellt.

 

 

"Mi a Rejoy-nál komolyan gondoljuk a készülékek második esélyét, az első magyarországi Black Friday-re különleges kedvezményeket hozunk, öt különböző iPhone modell lesz elérhető 80.000 forintos ár alatt, szeretnénk a magyar vásárlók körében is bizalmat kiépíteni, hogy megbízható telefonokat tudnak vásárolni, amelyek pontosan olyan jól használhatóak a mindennapokban, mint egy vadonatúj modell" – nyilatkozta Blaumann Bence, a Rejoy ügyvezető igazgatója.

 

Az akciós készülékek között korlátozott számban elérhetők lesznek a Rejoy.hu-n  az iPhone 7 (32GB) 39 990 forintért. Akik az újabb okostelefonokat részesítik előnyben, azok az iPhone SE (2020, 64GB) modellt rendelhetik meg 69 990 forintért, vagy az iPhone XR (64GB) készüléket 85 990 forintért – ugyancsak korlátozott készletekből. Az 5G-képes iPhone 12 mini 152 990 forintba kerül a Black Friday ideje alatt a készletek erejéig. A Rejoy a Samsung két zászlóshajó modelljét is elérhetővé teszi a fekete pénteki kampányban: a Galaxy S10 (128GB) telefont 85 990 forintos, az 5G-kompatibilis S21 Ultrát pedig 229 000 forintos áron.

 

A Rejoy a legjobb magyar futárcégekkel állt partnerségben, és ingyenes szállítást biztosít: a helyi vásárlók a megrendelés visszaigazolásától számított 1-3 munkanapon belül megkapják a piactérről rendelt készülékeiket. A Rejoy Magyarországon külön online ügyfélszolgálattal is rendelkezik, amely hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között elérhető e-mailben, Facebookon és Instagramon keresztül.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05