A magyarok közel fele nézett már bele titokban párja telefonjába

forrás: Prím Online, 2018. november 20. 09:49

Manapság féltékeny párok és aggódó szülők hada próbál beférkőzni a hozzá közel állók üzenetei és levelei közé, és így vélt titkok birtokába kerülni. 

Van, aki egyenesen kémprogramokat telepít, de a többség inkább akkor próbál belelesni párja vagy gyereke telefonjába, amikor az magára hagyja készülékét, például éppen a fürdőszobában énekelget zuhanyzás közben. Vannak, akik konkrét gyanú esetén és lebuktatási szándékkal néznek bele a másik privát leveleibe, üzeneteibe, de egyesek sportot űznek a kontroll ezen formájából és nem tudnak leállni. Azt nem árt tudni, hogy akármilyen okból leskelődnek az emberek, az akciónak ritkán lesz jó vége. 

 

A Samsung Electronics legújabb kutatásából*  az derül ki, hogy a felnőttek 40, a kamaszok 43 százaléka gondolja úgy, hogy a telefonjában tárolt információk nem tartoznak senki másra. Ha fordítva tesszük fel a kérdést, akkor a felnőttek csak ötöde állítja azt, hogy bárki belenézhet a telefonjukba, míg a kamaszok közül csupán 11 százalék gondolja így. Az okostelefonok elterjedésével ugyanakkor legféltettebb titkaink és legbelsőbb gondolataink könnyebben hozzáférhetők, mint valaha. A kutatás szerint a felnőttek 40, a kamaszok 61 százaléka be is vallja: volt már példa rá, hogy belenézett más telefonjába. Bár a digitalizáció lényegi pontokon változtatta meg a társas kapcsolatokat, az emberi viselkedés mögött ugyanazok a pszichológiai mechanizmusok működnek. Ha ezt a két tényezőt – alkalom és féltékenység – összeszorozzuk, meg is van a következmény: véget nem erő kapcsolati játszma, ami nem sok jóval kecsegtet.

 

abcnews.go.com
 

 

Kik és miért kutatnak titkok után?

Szakértők elsősorban a saját magunk iránti bizonytalansággal kötik össze mind a féltékenységet, mind pedig a párkapcsolati kémkedést. A féltékeny emberek nem mernek saját értékelésükre hagyatkozni, és úgy érzik, beleszólásuk nélkül alakul a kapcsolat. Akár erre, akár a hűtlenségre is képesek bizonyítékot keresni a másik fél telefonjában, illetve alkalmazásaiban. Fő mozgatórugó lehet még az ellenőrzés vágya is: a kémkedők folyamatosan kontrollálni próbálják, hol jár és mit csinál a másik, és igyekeznek „hazugságon kapni”. A Samsung kutatásából kiderül, hogy a felnőttek 76 százaléka szerint a párkapcsolatokban nem fontos, hogy belenézzek a partnerek egymás telefonjába, mert az eleve a bizalmatlanságot erősíti. „Ha a nyílt, őszinte kommunikáció helyett inkább a nyomozást választjuk a párkapcsolatunkban, akkor lélektani szempontból alapvetően nem másról van szó, mint az önbizalom és a párkapcsolati bizalom hiányáról – foglalja össze az alapállást Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus.

 

A jól működő párkapcsolatokra két eset jellemző: a pár megállapodhat arról, hogy transzparensen kezelik egymás felületeit. Ismerik egymás email- és közösségi média jelszavait, kódjait és megállapodnak arról, hogy megnézhetik a másik személyes üzeneteit, fiókjait. Ez a megállapodás-típus ritka, inkább érett emberekre és kapcsolatokra jellemző. Szintén a magabiztos, jól működő párok esetében jellemző hozzáállás, hogy a felek nem tekintenek be egymás telefonjába, felületeire. „A párkapcsolatban a két fél együttesen alakítja ki a szabályokat. Ha a kommunikáció jól működik közöttük és egészséges személyiségek, nem merül fel bennük ok nélkül bizalmatlanság” – vélekedik Skultéti-Szabó Katalin, klinikai szakpszichológus. A gondok akkor kezdődnek, ha az egyik vagy mindkét fél titokban nézegeti a másik leveleit, üzeneteit. A szakértő úgy gondolja: „Amikor a párok ilyen helyzetbe kerülnek, érdemes számot vetniük azzal, hogy illenek-e egymáshoz vagy megfelelően képesek-e egyeztetni problémáikat.”

 

A Samsung kutatásának apropóját a hamarosan a mozikba kerülő, a vállalat által támogatott vígjáték, a BÚÉK témája adta. A film arra keresi a választ, hogy vajon a mobilozás és társaskapcsolatok hogyan hatnak egymásra. „Fontos tisztában lennünk azzal is, hogy milyen veszélyei és következményei vannak egy kapcsolatra nézve az egymás után való szimatolásnak. A mobil technológián keresztül az okostelefon az ember kezében válik eszközzé, és mindenkinek a saját felelőssége az etikus használat" – mondta el Samu Zsófia, a Samsung Electronics Magyar Zrt. kommunikációs vezetője. 

 

5 érv, hogy miért ne szimatoljunk:

  • Ugye te sem akarsz kukkoló lenni? A mások titkaiban való kutakodás a zaklatás előszobája. Egy komoly határátlépés, mely sem a kapcsolatra, sem a kémkedő személyiségére nem lehet építő hatással. 
  • Bagoly mondja verébnek? Mi jelenti a sikert a szimatoló félnek? Egy flörtölő üzenet bizonyosan! De vajon hogyan szembesíthető a másik fél a titokban szerzett információval? A kémkedő egyből elveszíti erkölcsi fölényét azzal, hogy a másik háta mögött leselkedett.
  • Tévedések vígjátéka. Az üzenetek kontextus nélkül könnyen félreérthetők. Nem minden az, aminek látszik és egy ártalmatlan üzenetet félreértelmezve komoly konfliktus támadhat a felek között. „Ha az egyik fél meg van győződve arról, hogy a másik rossz úton jár és nyomozásba kezd, ehhez fogja keresni, erre igazítja a megszerzett információkat” – avat be Skultéti-Szabó Katalin a folyamatba.
  • Ami nem öl meg, az megerősít? Ez nem mindig igaz. A kémkedés kifejezetten a gyengeség jele és gyengévé tesz: ha rendszeresen művelik, megváltoztatja a személyiséget, keserűvé teszi az embert. Mások életét élni mindig rosszabb, mint a sajátunkat. 
  • Van, amit nem lehet megbocsátani. A kémkedéssel és annak kiderülésével okozhatunk akár olyan károkat is, melyek helyreállíthatatlanok. Ha az egyik fél ilyen módon töri meg a bizalmat, akkor az akció vége akár szakítás is lehet, a felekhez méltatlan módon.

 

_________________

* Samsung Electronics: A magyarok mobilhasználati szokásai c. felmérés, 2018

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36