Megjelent a HTC VIVE Tracker 3.0 és az új Facial Tracker

forrás: Prím Online, 2021. március 11. 19:39

A HTC VIVE, vezető szereplő a prémium virtuális valóság piacán, bejelentette a VIVE Tracker ökoszisztéma következő fejlesztését, piacra dobja az új VIVE Tracker 3.0-t és az új VR Facial Tracker-t.

A HTC az iparági szabvány meghatározója, így a VIVE Tracker harmadik generációja még sokoldalúbb, akár 75%-kal hosszabb akkumulátor élettartammal, 15%-kal könnyebben és 33%-kal kisebb méretekkel fog rendelkezni, mint az előző generációs VIVE Tracker-ek. A széleskörűen elismert VIVE Tracker már többszörösen bizonyított számtalan iparágban, pl. a TV/ filmgyártás, a sportrehabilitáció, edzés, orvosi felhasználás, vállalati képzés terén is, valamint a VR avatárok teljes testkövetése által, lehetővé teszi a fizikai tárgyak zökkenőmentes integrálását kiterjesztett valóságban. Az új VIVE Tracker 3.0 március 10-től lesz elérhető Európában, az ára pedig 52.000,- Ft körül fog alakulni. 

 

 

A fentieken túl a HTC bejelentette a VR Facial Tracker kereskedelmi elérhetőségét is. A VIVE Facial Tracker 38 különböző arcmozgás lekövetésére képes az ajkak, az állkapocs, a fogak, a nyelv, az áll és az orcák területén, így pontos, valós idejű ábrázolást ad vissza az arc alsó részéről a virtuális valóságban.  Az új VIVE Facial Tracker Európában március 10-től kerül a boltokba, az ára a VIVE Tracker 3.0-val megegyező lesz.

 

 

„A VR közösség korlátlan kreativitással rendelkezik, és láthattuk milyen sok területen használják a VIVE Trackert az ipari felhasználástól, a filmgyártáson át, a sporton keresztül a játékig és még sorolhatnám. Vékonyabb kialakítással és még hosszabb akkumulátor élettartammal az új VIVE Tracker 3.0 még sokoldalúbb lesz.” - mondta Graham Wheeler, a HTC EMEA vezérigazgatója. “Ráadásul az új VIVE Facial Tracker segítségével minden eddiginél könnyebb ultrarealisztikus karaktereket is létrehozni.”

 

Következő generációs VIVE Tracker 

A fejlesztői közösségek visszajelzései alapján a HTC legújabb VIVE Tracker egysége kisebb, könnyebb és az akkumulátor üzemideje is nagyobb, mint az előző generációs VIVE Trackeré. Egyetlen töltés akár hét óra folyamatos használatot engedhet, ugyanazzal a hajszálpontos és 240 fokos FOV követéssel, mindez kisebb csomagolásban. Az eszköz méretének csökkentésével és az akkumulátor üzemidő növelésével egy időben a felhasználóknak még magával ragadóbb élményben lehet részük, mivel a követett tárgyak reálisabban mosódnak bele a digitális valóságba.

 

 

Az új VIVE Tracker 3.0 teljesen kompatibilis visszafelé, azaz az előző generációkkal. Támogatja ugyanazt a Pogo pin-t és rögzítési elrendezést, amelyet az eredeti VIVE Tracker is támogatott, a legújabb VIVE Tracker egyszerűen teszi lehetővé teszi az integrációt az aktuális megoldásokba. A VIVE Tracker 3.0 teljes mértékben kompatibilis a SteamVR 2.0 és 1.0 követéssel, valamint az összes SteamVR alapú fejszettel. A VIVE Tracker 3.0 hamarosan elérhető lesz a magyarországi kereskedelmi partnereknél.

 

 

A HTC, az iparág vezető szereplője a VR nyomkövetési technológiában, 2017-ben mutatta be az első generációs VIVE Trackert. Azóta a fejlesztők számtalan kompatibilis alkalmazást készítettek, melyek tovább bővítették a VR képességeit. Precíziós követési pontosságának és hozzáférhetőségének köszönhetően a VIVE Trackert, az egészségügyi szimulációktól kezdve a virtuális hollywoodi produkciókon át, egészen az élsportban alkalmazott edzésekig számos felhasználási területen alkalmazták. A sokoldalú kialakítás a helyalapú szórakozáshoz és otthoni élményszegmensekhez kapcsolódó kompatibilis kiegészítők elterjedéséhez is vezetett.

 

 

VIVE Facial Tracker

A HTC VIVE szintén most jelentette be a VIVE Facial Tracker forgalomba hozatalát is, amely képes 38 különböző arcmozgás szinte tökéletes lekövetésére az ajkak, az állkapocs, a fogak, a nyelv, az áll és az orcák területén, így pontos, valós idejű ábrázolást ad vissza az arc alsó részéről a virtuális valóságban. A kétkamerás megoldás 60Hz-es követési sebességgel, minimális, 6ms késleltetéssel és IR megvilágítóval rendelkezik, amelyek biztosítják a pontos, nagy teljesítményű, érzékeny követést még sötétebb körülmények között is. A VIVE Facial Trackert egyszerűen csak csatlakoztatni kell a VIVE Pro HMD egységéhez, és a beállítások innentől gyorsan és egyszerűen megtörténnek. 

 

 

A VIVE Facial Tracker, a VIVE Tracker és a VIVE Pro Eye ötvözésével a HTC a legrealisztikusabb, a legpontosabb és a legkönnyebben hozzáférhető tetőtől talpig való követési megoldást nyújtja a virtuális valóságban. A VIVE Facial Tracker kompatibilis a virtuális valóság rendszerek VIVE Pro családjával, a második negyedévtől kezdődően elérhető a hazai viszonteladó partnereknél. 

 

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Elképesztő! Így üldözi Max Verstappent a világ leggyorsabb drónkamerája

Max Verstappen már teszteli az Oracle Red Bull Racing legújabb modelljét, a 2024-2025-ös Formula-1 versenynaptárra fejlesztett RB20-at – de nemcsak a kiváló pilóta, hanem a médiacsapat is készül az új szezonra. Ralph „Shaggy” Hogenbirk, a Dutch Drone Gods tervezője és drónpilótája egyedi építésű modelljével csatlakozott egy körre a silverstone-i pályán.

2024. március 1. 10:10

A Galaxy Buds széria legújabb frissítése magával ragadó, intelligens hangzást kínál

A Samsung közelmúltban megjelent Galaxy S24 termékcsaládja a Galaxy AI erejével új lehetőségeket teremtett a kultúrák közötti kapcsolatteremtésre. A biztonságos, készülékeken elérhető mesterséges intelligenciával a felhasználók jelenleg 13 nyelven hidalhatják át a kommunikáció során felmerülő nyelvi akadályokat. A Galaxy Buds fülhallgatókat érintő legújabb frissítések még zökkenőmentesebbé tehetik ezen okosfunkciók használatát.

2024. február 29. 14:28

Az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészséget helyezi fejlesztései fókuszába idén a Huawei

Prémium kategóriás zászlóshajó termékeivel jelentkezik a Huawei fogyasztói üzletága az idei barcelonai Mobil Világkongresszuson (MWC). Olyan, nagy érdeklődésre számot tartó, a divatot és csúcstechnológát ötvöző terméket mutatnak be, mint a HUAWEI Mate 60 RS ULTIMATE DESIGN okostelefon, a HUAWEI FreeClip vezeték nélküli fülhallgató és a HUAWEI WATCH GT 4 okosóra. A Huawei tavaly megszilárdította pozícióját a viselhető prémium okoseszközök piacán: 2023 végére több mint 150 millió okosórát szállított le. A vállalat tovább növeli kutatás-fejlesztési beruházásait. Idén három fontos iparági kihívást, az alvásfigyelést, a vérnyomásmérést és a mentális egészség kezelését érintő innovációkra összpontosít.

2024. február 28. 13:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05