Samsung tanácsok a pihentető alváshoz

forrás: Prím Online, 2023. március 17. 18:50

Életünk közel egyharmadát töltjük alvással, nem véletlenül, hiszen ez teszi lehetővé testünk és elménk regenerálódását, míg a hiánya csökkentheti a teljesítményt és a tiszta gondolkodási képességet. Azonban, sokak számára a valódi pihenés kihívást jelent, egyre többen küzdenek alvási nehézségekkel*. Mivel a minőségi alvás jóllétünk és egészségünk alapja, a Samsung a helyes alvási szokások kialakításának fontosságára hívja fel a figyelmet az Alvás Világnapján.

Alvatlanság korának is nevezik a kutatók a pandémia utáni éveket, megfigyelték, hogy a világjárvány óta kevesebbet és rosszabbul alszanak az emberek**. Az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvány (National Sleep Foundation) napi 7-9 óra alvást javasol, rámutatva az alvás minősége és a mentális egészség közötti szoros összefüggésekre. Ezért fontos szokásaink kiismerése és a legjobb rutin kialakítása, hogy ne csak a nappalokból, hanem az éjszakákból is kihozzuk a maximumot. A Samsung elkötelezett, hogy előremutató technológiai megoldásokkal hozzájáruljon a felhasználók mindennapi jóllétéhez, ezért a március 17-i Alvás Világnapján és az Alvástudatosság Hete (Sleep Awareness Week) alkalmából a vállalat hasznos tanácsokat oszt meg az igazán jó alvás eléréséhez.

 

Az alvási mintázatok megismerése segít a jó szokások kialakításában

 

Okosórák segítségével nemcsak a pihenésre fordított idő, hanem annak minősége is mérhető. Az alvásfigyelés egészségügyi trenddé vált, a Galaxy Watch felhasználók 50%-a legalább hetente egyszer, 40%-uk pedig hetente több mint háromszor követi nyomon éjszakai pihenését***. Mindenki alvásmintázata egyedi, ennek megismerésében és megértésében segít a Galaxy Watch5 és Galaxy Watch5 Pro. BioActive érzékelőjével az alvás egyedi jellemzőit és fázisait****  monitorozza, figyeli a horkolást, méri a véroxigénszintet, az eredményeket közérthetően foglalja össze és mutatja a Samsung Health alkalmazásban.

 

Az alvási mintázat nyomon követése és a minőség megismerése az első lépés ahhoz, hogy javíthassuk a rossz beidegződéseket, egészségesebb szokásokat alakíthassunk ki és tarthassunk fenn, és erre nyújt lehetőséget az Alvástréning*****. A funkció hét napon át követi az alvásmintát, a felhasználók különböző alvásfelméréseket töltenek ki, amelyek alapján hozzárendeli őket a nyolc alvásszimbólum egyikéhez (nyugodt oroszlán, érzékeny süni, ideges pingvin, napfénykerülő vakond, óvatos szarvas, laza rozmár, vadászó aligátor, kimerült cápa). Ezután egy négy-öt hetes, személyre szabott programmal segíti a felhasználókat, hogy kipihenten ébredhessenek. A program során nemcsak a napi tevékenységeket követi nyomon, hanem célokat tűz ki, segítséget nyújt a lefekvési idő megtervezéséhez. Elemzéseket, meditációs tippeket és útmutatást is ad a testmozgástól és a táplálkozástól kezdve, a tudatosságon át, az általános egészségmegfigyelésig a jobb alvásminőség elérése érdekében.

Nyugodt környezet a zavartalan pihenésért

 

Az alvászavarokat számos különböző környezeti és magánéleti tényező is előidézheti, ez lehet mozgáshiány, betegség, helytelen táplálkozás, akár munkahelyi vagy otthoni stressz, de ugyanígy közrejátszhat a szoba hőmérséklete és a képernyők fénye. Az okoseszközök partnerek lehetnek a zavartalan pihenésben, az alvó üzemmód beállításával csökkenthetjük a mobileszközök által okozott zavaró hatásokat. Így nem csak az értesítéseket némíthatjuk el, hanem szürkeárnyalatosra állíthatjuk a képernyőt, valamint kikapcsolhatjuk az Always On Display funkciót, ezzel meggátolva, hogy a Galaxy Watch érintésre vagy a csukló mozgatásával aktiválódjon. 

 

Nemcsak a viselhető eszközök támogathatják a napi biológiai óránk megfelelő működését, a legújabb Samsung televíziók Szemkímélő üzemmódja is jótékony hatással lehet cirkadián ritmusunkra.******  Ami pedig a csatlakoztatott otthoni eszközöket illeti, a SmartThings lehetővé teszi a Samsung és partnerei által gyártott okoseszközök széles körének vezérlését. A megfelelő eszközök csatlakoztatásával a Galaxy Watch nyomon követi a lefekvési időt, és akár automatikusan lehúzhatja a kapcsolódó hálószobai redőnyöket, kikapcsolhatja a fényeket és a légkondicionálót. 

 

Az alvási mintázatok megértésével és tudatosításával helyes szokásokat sajátíthatunk el a jobb alvás elérése érdekében, amely pozitívan hathat általános közértünkre is. A Samsung elkötelezett amellett, hogy az alvásra összpontosító megoldásokkal támogassa az egészséges életmódot. Az iparág vezetőivel – köztük az amerikai Nemzeti Alvás Alapítvánnyal – kötött stratégiai partnerségek a vállalat alvásról alkotott jövőképét szolgálják, hasznos információkat nyújtva annak érdekében, hogy segítsenek a felhasználóknak elérni jólléti céljaikat.

 

___________________

*A Samsung nemzetközi reprezentatív kutatása, amelyet a Samsung Galaxy Watch szériákon elérhető Samsung Health alkalmazást felhasználók szokásai alapján mértek. https://news.samsung.com/global/understanding-sleep-how-our-sleeping-habits-changed-over-the-pandemic

**Forrás: Magyar Alvás Szövetség, 2023

***Forrás: A Samsung Health heti aktív felhasználói számai alapján a Galaxy Watch4 és Galaxy Watch5 készülékekkel.

****A non-REM (REM = Rapid Eye Movement – magyarul gyors szemmozgás, ami az alvás egyik fázisának tudományos angol nyelvű megnevezése) fázis az alvásidő 80%-át teszi ki és olyan stádiumokra osztható, mint: 1. ébrenlét és alvás közötti átmenet, 2. felületes alvás, 3. középmély alvás, 4. mélyalvás.

*****Az Alvástréning kizárólag általános jóléti célokra alkalmas. A funkció elalvási adatai csak személyes használatra szolgálnak. Nem használható semmilyen egészségügyi állapot vagy alvászavar kimutatására, diagnosztizálására, kezelésére. Tanácsért forduljon orvoshoz. Elérhető a Samsung Health mobilalkalmazás 6.21-es vagy újabb verziójában. Android 8.0 és újabb verzió szükséges.

******https://www.samsung.com/hu/news/local/cirkadian-ritmushoz-igazodo-kijelzok-sajtokozlemeny/

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09