Kiváló minősítésű használt iPhone-okat is kínál a Yettel
A fenntarthatóbb mobilhasználatot ösztönözve áprilistól kísérleti jelleggel használt prémium okostelefonok értékesítését indítja el a Yettel. A mobilszolgáltató kezdetben kizárólag a legmagasabb minősítési kritériumoknak megfelelő (A+ minősítésű), előzetesen szigorúan átvizsgált iPhone készülékeket tesz elérhetővé kínálatában az új telefonoknál kedvezőbb áron.
A használt mobiltelefonok globális piaca évről évre dinamikusan nő, a forgalom tavaly elérte az 55 milliárd dollárt, becslések szerint 2025-re pedig már 70 milliárd dollárra nőhet. Egy használt mobiltelefon beszerzése – új helyett – nemcsak a vásárló pénztárcájának kedvez, hanem a környezetet is kevésbé terheli. Az okostelefonok akár 60%-a nyersanyagokból – főleg vas- és színesfémekből – készül, és becslések szerint egyetlen telefon újrahasznosításával 154 kilogramm nyersanyag – például vas-és színesfémek, nemesfémek, ritkaföldfémek, speciális fémek és egyéb anyagok – kitermelése spórolható meg és 50 kilogramm széndioxid-egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gáz kibocsátása kerülhető el. A Yettel nemcsak a még használható készülékek vásárlását ösztönzi, ugyanis már több alkalommal bonyolított nagy népszerűségnek örvendő használt készülék-visszagyűjtési akciót is, amelynek eredményeként az elmúlt két évben eddig több mint 10 tonna készüléket hoztak vissza az üzletekbe a mobiltársaság ügyfelei. Ezen környezettudatos iránynak egy újabb lépése a kiváló minőségű, ellenőrzött használt telefonok értékesítésének kísérleti programja.
Újabb lépés a fenntarthatóbb jövő felé
Áprilistól kísérleti jelleggel a Yettel is bevezeti a használt, prémium okostelefonok értékesítését. A mobilszolgáltató célja, hogy meglévő és új ügyfelei számára egy környezettudatosabb és költséghatékonyabb mobilvásárlási alternatívát tegyen elérhetővé. A Yettel kizárólag A+ minősítésű, használt iPhone készülékek értékesítésével indítja el a próbaidőszakot. Ennek értelmében az okostelefonok szinte újszerű állapotban kerülnek a kínálatba, amelyek előzetesen egy 56 pontra – többek közt az akkumulátorra, a kijelzőre, a funkcionalitásra, valamint az adattörlésre vállalt teljes garanciára – kiterjedő átfogó bevizsgáláson esnek át.
A kártyafüggetlen készülékeket legalább 85%-os akkumulátor-életciklussal, töltőadapterrel, valamint töltőkábellel együtt értékesítik. A kínálatban elérhető készülékek életciklusa átlagosan 5 év; megfelelő tarifacsomaggal párosítva a telefonok nagyságrendileg akár bruttó 100 ezer forinttal is kedvezőbb áron érhetőek el azok aktuális piaci árához képest. A használt mobilok online és kiszállítással érhetőek el a kínálatban; a szolgáltató két év kellékszavatosságot és cseregaranciát is vállal rájuk.
„A mobiltelefonok másodlagos piaca hatalmas növekedést mutat, a készülékek élettartama kitolódik. Egyre többen döntenek használt okostelefon vásárlása mellett, mert környezetbarátabb és költséghatékonyabb választás, és egy néhány éves modell sem feltétlenül jelent kompromisszumot egy átlagos felhasználó számára” – mondta Szafonov Olga, a Yettel lakossági kereskedelmi igazgatója. „A legnagyobb karbonlábnyom egy telefon életciklusán belül annak gyártása során keletkezik, ezért a fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalatként törekedni fogunk rá, hogy idővel bővítsük a kínálatban elérhető használt készülékeket” – tette hozzá.
A Yettel bízik a program sikerében, és abban, hogy a használt prémium okostelefonok értékesítésének megkezdésével jelentősen hozzájárulhat a fenntarthatóbb mobilvásárlási trendek hazai elterjesztéséhez. A szolgáltató a tapasztalatok fényében dönt majd a program hosszabb távú folytatásáról és a kínálat bővítéséről. A Yettel új szolgáltatásának partnere a Recommerce.
Kapcsolódó cikkek
- iPhone SE előrendelés a Telekomnál
- Az iPhone 15 mostantól hazánkban is megvásárolható
- Tippek az új telefon biztonságos és kényelmes beállításához
- Minőségi mobilra vágyik a magyar, kedvezményes áron
- Akciós HONOR X7 és HONOR 70 a Yettelnél
- Az Apple új termékei mostantól megvásárolhatók az iSTYLE üzletekben
- A Telekomnál mától elérhetők az Apple új készülékei
- Megérkeztek az új iPhone 14 készülékek a Vodafone kínálatába
- A Yettelnél már előrendelhető az iPhone14 széria
- Kiskortól megy a kütyüzés, de fontos lenne az átmenet
Készülék hírek ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.