Részesedései eladásából profitált a Telecom Italia Mobile

MTI Sajtóadatbank, 2005. május 9. 09:26
A Telecom Italia Mobile (TIM) az első negyedévben 15 százalékkal 569 millió euróra növelte adózott eredményét a tavalyi első negyedévi 496 millióhoz képest, megelőzve az elemzők előrejelzéseit. A növekmény főleg részesedések eladásából származott: a TIM korábban eladta a cseh és a venezuelai részesedéseit.
Áprilisban eladták a görög TIM Hellasban volt 81 százalékot is 1,114 milliárd euróért, az ebből származó 432 millió eurós tőkenyereséget majd az ügylet júliusi zárása után számolják el. A mostani az utolsó független negyedéves jelentés, mivel június végéig a TIM-et teljesen beolvasztják anyacégébe, a Telecom Italiába.

A TIM pénzforgalmi többlete 8 százalékkal 1,39 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a forgalma 9,6 százalékkal 2,69 milliárd euróra gyarapodott.
Kulcsszavak: +céginfo TIM

Okosérzékelők az otthon távoli felügyeletéhez és vezérléséhez

Az IKEA három új, VALLHORN, PARASOLL és BADRING névre keresztelt, a vízszivárgás- és mozgásérzékeléshez fejlesztett, megfizethető okosérzékelővel bővíti választékát. Az érzékelőket úgy tervezték, hogy a vásárlók számára nagyobb fokú felügyeleti lehetőséget és kényelmet biztosítsanak azáltal, hogy kapcsolatban maradhatnak az otthonukkal, még akkor is, ha távol vannak.

2023. november 28. 19:07

Karácsonyi levél- és csomagfeladás: ezekre figyeljünk

Az ünnepek előtti néhány hét kiemelten nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Ha szeretnénk, hogy a képeslapok és a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes időben feladni a küldeményeket. Amennyiben a csomagfeladásnál a leggazdaságosabb szolgáltatót keressük, használjuk az Európai Bizottság csomagár-összehasonlító oldalát. A postafelügyeletet ellátó Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) összegyűjtötte a főbb tudnivalókat.

2023. november 28. 17:36

ImageGlass 9.0.7.1125

A ImageGlass egy sokoldalú képmegjelenítő alkalmazás, amely több mint 80 formátumot támogat. A képeket konvertálhatjuk, a jobbakból látványos diavetítéseket készíthetünk, és feltölthetjük a Facebookra.

2023. november 28. 17:00

Exact Duplicate Finder 0.9.7.30

Az Exact Duplicate Finder egyszerű felülettel rendelkező, könnyen kezelhető duplikátum kereső alkalmazás. Pillanatok alatt megtalálja a merevlemezen többször is előforduló fájlokat.

2023. november 28. 16:57

A Microsoft mesterséges intelligencia megoldásával növeli hatékonyságát a Schneider Electric

A generatív mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségeket is kihasználja a Schneider Electric, hogy hatékonyabbá tegye működését és az új megoldások kifejlesztését. A vállalat törekvéseit a Microsoft Azure OpenAI megoldásával támogatja. 

2023. november 28. 16:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Mutatunk 10 tippet, amivel kivédhetjük a csalásokat a Black Friday és a Cyber Monday idején

2023. november 21. 19:10

Tovább erősíti magyarországi jelenlétét a világ egyik vezető szoftverfejlesztő vállalata

2023. november 16. 14:27

A Magyar Telekom 2023. harmadik negyedéves eredményei

2023. november 9. 10:04

Meglepő döntést hozott a Vodafone

2023. október 24. 17:30